Kisalföld logö

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 18°C | 30°C Még több cikk.

Visszatérítés határidőn belül

Az ország több adóhivatala kicsúszott a harmincnapos szja-visszatérítési határidőből, aminek egyik fő oka a Sulinet-program miatti visszatérítések nagy száma. Megyénkben egyelőre tartják a törvényes határidőt.
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal szóvivője, Lovas György azzal magyarázta a több megyében is tapasztalható visszatérítési határidőcsúszást, hogy ebben az évben olyan kedvezmények jelentek meg – például a Sulinet –, amelyeknek a jogosultságáról vizsgálódniuk kell az adóhivataloknak.

Ugyanakkor jellemzően gondot okoz, hogy a kontrolladatok késedelmesen érkeznek be, s ez nehezíti a feldolgozást.
Az APEH megyei igazgatóságának vezetője, Varga Lászlóné megerősítette a Kisalföldnek, hogy megyénkben is jelentősen, a tavalyinak háromszorosára nőtt azoknak az adóbevallásoknak a száma, amelyekben jövedelemadót igényelnek vissza az ügyfelek.

– Ennek egyik oka a Sulinet-program, másrészt a lakásvásárlásokhoz kapcsolódó kedvezmények miatti visszaigénylések. Azonban eddig valamennyi visszatérítést – igaz, nem a bevallás utáni rövid határidővel – a törvény szerint rendelkezésre álló harminc napon belül visszautaltuk az adózóknak. Tehát késés nem volt – tájékoztatta lapunkat Varga Lászlóné. Az igazgató elmondta még, hogy a törvényes határidő betartása érdekében a bevallások feldolgozását két műszakban végzik a megyei adóhivatalnál.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gardrób: a megbízható rejtekhely

A gardrób tehermentesíti a lakást, védelmezi a tárgyakat. Egyeseknek az a véleményük, hogy… Tovább olvasom