Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

Virtuális termálhotel Újszentivánon

Az erős önkormányzati hátszéllel rajtoló újszentiváni Thermál Hotellel lapunk többször foglalkozott. A beruházás nem halad, a történetet tanulságos összefoglalni.
Nagy tervek hozták lázba a mágocsiakat, az újszentivániakat és a szegváriakat. Nagymágocson a budapesti Arawana Kft. azt ígéri, hogy 3 milliárd forintért épít egy új szociális otthont, illetve szállodákat, élményfürdőt, búvárok oktatására alkalmas medencét és kalózszigetet – cserébe a kastélyért és a körülötte fekvő parkért, illetve egy működő termálkút üzemeltetésének jogáért.

Újszentiván határában állami és uniós támogatással, banki hitelből és magántőkéből 60 ágyas termálhotelt építene a Tisza-Maros 2005 Kft. – erre az önkormányzat a volt laktanya melletti, 3 hektáros területet jelképes áron, 1 forintért adta át a befektetőnek.

Állítólag humanitárius támogatásként ajándékba ad a budapesti Roba-Millenium Kft. ötmilliárd forintot Szegvárnak a csatornahálózat kiépítésére – az önkormányzat húszmillió forint hitelt vett fel a cél érdekében és fizetett a közvetítésért egy budapesti cégnek.

A három terv ismertté lett, de mindhárom helyen késik a pénzzel teli bőrönd. Ezért adódik a következtetés: vagy a befektetők meghökkentő bejelentését követő hatásszünet túl hosszú, vagy mindhárom terv ötlet marad, s akár átveréssé is minősül. A hoppon maradt helyiek pedig igyekeznek menteni a menthetőt – legalább az álmaikat.

A luxushotel helyét a nyáron is csak a tábla jelezte. Fotó: Schmidt Andrea
Virtuális termálhotel


Tavaly októberben tették le az alapkövét az újszentiváni Szentiván Thermál Hotelnek. Az akkori ígéretek szerint a beruházás első üteme mostanra a végéhez közeledne, de a négycsillagos luxusszálló egyelőre csak virtuálisan – a hotel honlapján – létezik. Pedig az előző önkormányzat támogatta a tervet. Egy forintért adta az építkezéshez szükséges 3,8 hektáros telket a beruházó cégnek, a Tisza-Maros 2005 Kft.-nek. Mohos László, a kft. ügyvezető igazgatója (azóta többségi tulajdonosra változott a titulusa) idén júliusban a belvízzel indokolta a késlekedést. Arról azonban nem tőle hallottunk, hogy az egyforintos telket addigra már 21,5 millió forintos jelzálog terhelte, melyet egy útépítő cég jegyeztetett be. A tulajdoni lapon más bejegyzés is szerepelt: a jelzálogot és elidegenítést kizáró jegyzői tiltás.

Az önkormányzat később meggondolta magát és augusztus 7-étől engedélyezte a jelzálog bejegyeztetését. Az akkori polgármester, Talpai János közölte azt is, ha nem épül fel 2007 végére (ez a beruházás új határideje) a szálló, a telket visszaveszik. Ha az eredeti állapot nem állítható vissza, a kft.-nek 2,3 millió forintot kell fizetnie. Persze ez még mindig kevesebb, mint a 21,5 millió forint.

Újszentiván azóta testületet váltott, és az új önkormányzat úgy nyilatkozott: látható bizonyítékát szeretnék annak, hogy épül a hotel. Ennek érdekében rendszeres tájékoztatást kérnek a Tisza-Maros Kft.-től. A testület egyébként októberben már meghallgatta Mohos Lászlót, aki azt ígérte: a hotel alapozását jövő év márciusában elkezdik. Az eredeti tervek szerint azonban akkorra már egy wellness-, sport- és pihenőközpontnak kellene a forintos telket állnia.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jobb lesz nekünk a megyék nélkül?

Tovább olvasom