Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Virágok – nekünk – versből

Bizonyosan van abban valami sorszerű, hogy kollégánk, Varga Lajos éppen március 7-én született.

Bizonyosan van abban valami sorszerű, hogy kollégánk, Varga Lajos Dániel hatvan évvel ezelőtt éppen március 7-én látta meg a napvilágot a rábaközi Soboron. Talán erre az évfordulóra, de nőnapi köszöntésként is vehetjük tőle azt a kötetet, amellyel a szerző a héten a szó legnemesebb értelmében meglepte olvasóit.

A Jégből oázis címmel megjelent könyv öt ciklus hetvenkét versét rejti a klasszikus versírás hagyományaival, kegyelmével.
– Nem véletlenszerű az időzítés, hiszen a versíráshoz valóban kegyelem kell – szól a szerző magyarázata. – Nem újítok, egyszerűen a nagy elődökön: Berzsenyin, Adyn és Faludi Györgyön keresztül folytatom a versírás hagyományát. A Vasárnapi Kisalföldben hetente válaszolok a „fűzfapoétáknak", azaz akik veszik a bátroságot és beküldik az írásaiket, ám ők is joggal kérdezhetik: ugyan, mit tud ez a szerkesztő..?
Varga Lajos jó három évtizedig újságíróként, napilap-szerkesztőként dolgozott a Kisalföldnél, így különösebben sem ideje, sem módja nem volt az utazásra, a kalandozásra. Idővel azonban rá kellett jönnie: élete teljesebbé válhat a „nagy találkozásokkal", lelkének teljességét csak így lelheti meg.

Az olvasónak ezért is öröm, hogy a szerző válogatott verseiben előkelő helyet kapnak azok az életét is meghatározó nők, asszonyok, akikre nemcsak gyengédségük, de erős útmutatásuk, példájuk alapján is felnéz.
– Déd- és nagyanyáimat ugyan személyesen nem ismerhettem, de írásszenvedéllyel megáldott anyám révén próbáltam megfejteni a titkukat – folytatta Varga Lajos. – Ő is, a feleségem is mindig a környezet és a világ felfedezésére biztatott. Tizenhét évvel ezelőtt ejtett először ámulatba az Adria. A tenger látványa a folytonos méricskélésre, összehasonlításra, a parányi és a végtelen megismerésére ösztönzött. A halál szele egy infarktus, majd egy életmentő műtét kapcsán meglegyintett, sok mindent átértékeltem.

A dantei terzinákkal épp úgy megörvendezteti olvasóit a szerző, mint az ódaszerű megszólalással, vagy épp a szonettekkel. Újságíróként is inkább a meditatív, lírai ember gondolatvilágát sejttetik a sorok. Lajos a vérre menő igazságkeresés helyett a keleti misztikusok és filozófusok érzéseivel szimpatizál. Emígy a szerkesztésben is a klasszikus mintát követi azt vallva, hogy Adyt és Vörösmartyt meghaladni úgysem lehet, legfeljebb hűségesek maradhatunk hozzájuk a nyelvben, a hazaszeretetben és a világlátásban.

Az örök „nőtisztelő" Varga Lajos Dániel Jégből oázis című kötete negyedik a sorban. Az öt versciklus kinek-kinek reménység: az emberek bukdácsolva bár, talán mégis visszatalálnak örök eszményeikhez.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Törvénymódosítás

Megjelent a módosított építési törvény a Magyar Közlönyben. A megváltozott szabályok többségét… Tovább olvasom