Kisalföld logö

2017. 12. 15. péntek - Valér 2°C | 8°C Még több cikk.

Villamossofőrre támadtak Szegeden

Rátámadt a 4-es villamos vezetőjére egy utas Szegeden, miután figyelmeztették, hogy a jegye nem érvényes a járatra.

„Ma délben egy kecskeméti pár szállt fel a 4-es villamosra, és kecskeméti jeggyel akartak utazni – mondta el Dózsa Gábor, a Szegedi Közlekedési Kft ügyvezető igazgatója. - A sofőr jelezte, hogy ez a jegy nem érvényes Szegeden, mire szó szót követett, és a hölgy fejbevágta a vezetőt a táskájával." Komolyabb sérülés nem történt, de a sofőrt elküldték látleletvételre a kórházba.

"A párt a rendőrök előálították, és közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt folyik ellenük eljárás" - mondta Szenti Szabolcs hadnagy, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője.

Évente egyszer megtörténik
„Nem ez az első ilyen eset, ilyenkor általában automatikusan feljelentést teszünk – tette hozzá Dózsa Gábor. - A sofőrökkel évente egyszer történik komolyabb atrocitás. Különben az ellenőrökkel és a parkolóellenőreinkkel fordul elő gyakrabban."

Július 13-án a Tisza Volán Zrt. egyik sofőrére támadt rá egy ittas utas [1] Szegeden a 21-es buszon. Akkor a cég vezérigazgatója azt nyilatkozta a Délmagyarnak, hogy „évekig egyetlen ilyen eset sem volt, de az utóbbi időben négy hasonló incidens történt". Dózsa Gábor viszont azt mondta, hogy a Szegedi Közelekedési Kft-nél az utóbbi tíz évben nem nőtt a sofőrverések száma.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tűzoltóautó karambolozott - három sérült

Hárman megsérültek, amikor egy tűzoltóautó és egy személykocsi összeütközött vasárnap délután a… Tovább olvasom