Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 4°C

Világháborús bomba a XI. kerületben - galéria!

Mintegy ötszáz embernek kellett elhagynia az otthonát egy II. világháborús bomba miatt szombaton a főváros XI. kerületében.

A Bocskai úton a Nagyszőlös utcai kereszteződésnél egy markoló még pénteken délután fordította ki a földből az 50 kilogramm súlyú, német gyártmányú robbanószerkezetet.

A Magyar Honvédség tűzszerészei szombaton hatástalanították a bombát, 10 óra és 12 óra között ezért a környező épületeket biztonságból a lakóknak el kellett hagyniuk, a közeli utakat a rendőrök a polgárőrök és közterület-felügyelők segítségével a jármű- és gyalogosforgalom elől lezárták.

Galéria! Fotó: Kis-Guczi Péter (Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság)


A polgári védelem a Zsombolyai utcában, a TIT Stúdió Egyesület épületében alakított ki befogadóközpontot. Itt a katasztrófavédelem Krízis Intervenciós Csoportja, a Magyar Vöröskereszt és a kerületi önkormányzat munkatársai fogadták azokat az embereket, akik a munkálatok idejére máshová nem tudtak menni. A lehetőséget harminc felnőtt és két gyermek vette igénybe.

Kis-Guczi Péter
Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletes

Olvasóink írták

  • 1. xo17zy 2009. december 05. 19:16
    „Világháborús bomba a XI. kerületben

    Draskovics Bukott Tibornak egy videófelvétel van birtokában, mely cáfolhatatlanul bizonyítja, hogy a bombát a Magyar Gárda helyezte el. :-D”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A szaktárca szerint hatékony a kvótabevételek felhasználása

Szabó Imre környezetvédelmi miniszter szerint átlátható és hatékony a kvótabevételek felhasználása. Tovább olvasom