Kisalföld logö

2017. 07. 20. csütörtök - Illés 19°C | 34°C Még több cikk.

Vigyázz a jelszóra!

Könnyedén megjárhatjuk, ha nem gondolkozunk többet a jelszavunkon. Sok felhasználó nevetségesen primitív, nemritkán elsőre kitalálható  password-öt használ, mint a gyermeke neve vagy születési évszáma.
A PC-vel dolgozók cseréljék rendszeresen a jelszavaikat, mert könnyen szélhámosok áldozatai lehetnek. Így figyelmeztetnek a szakértők bennünket, hozzátéve, hogy azokat a jelszavakat, amelyekkel bizalmas információkat - pl. banki adatok - védünk, legalább havonta egyszer meg kell változtatni, akár otthoni, akár munkahelyi gépről legyen szó.

A figyelmeztetés azon a felmérés alapul, melyből kiderült: a PC-használók több mint fele soha nem változtatja meg a jelszavát, valamint általában olyan szavakat választunk, amelyeket egy kis találgatás után könnyen meg lehet fejteni.

A tanulmányt elkészítő brit internetes bank szerint gyakran előfordul, hogy az alkalmazottak a legfontosabb jelszavaikat előszeretettel tárolják egy cédulán, a monitorra ragasztva. Persze melléírva, hogy mit, és hogyan érhetünk el a kód felhasználásával.

Az 1000 delikvens válaszait tartalmazó felmérés szerint legszívesebben szeretteink és rokonaink neve képezi a jelszavainkat.

Az online kereskedelem térhódítása miatt egyre nagyobb a hangsúly a biztonságon. Ennek pedig egyik legfontosabb alapköve a megfelelő jelszó választása, illetve annak a gyakori megváltoztatása. A szakértők úgy vélik, hogy az e-commerce rendszerek már teljesen biztonságosak, a legkomolyabb veszélyforrás továbbra is a felhasználó maga.

 Mit tehetünk?

A jelszavak rendszeres cseréje önmagában nem garancia, egyéb trükkök is alkalmazhatók:

- Legalább nyolc számjegyűek legyenek a jelszavak.
- Ne írjuk le sehova, miután kiötlöttük a kódot.
- Több jelszót használjunk a különböző honlapok használatánál.
- Kerüljük az általános jelszótémákat (lásd keretes rész)

Az online bank vezetője szerint: "Az Internet kb. olyan biztonságos hely a vásárlásra, mint egy bank, vagy egy bolt a sétáló utcában. Ha a fenti tanácsokat megfogadjuk, akkor igen nagymértékben növekedhet biztonságunk a világhálón való kalandozásaink során."

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hónapokig temetetlenül

Két, több mint harminc napja temetetlen holtat tároltak (tárolnak) a megye egy-egy intézményében… Tovább olvasom