Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 4°C

Veszélyes anyag - üzenet a halott férfi mellett a Hősök terén

Hozzávetőleg kétórányi időre lezárták a fővárosban a XXIII. kerületi Hősök terét, mert egy autó ablakára olyan üzenet volt kiragasztva, hogy a kocsiban veszélyes anyag van - mondta Kisdi Máté, a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője az MTI-nek.
A kocsiban egy fiatal férfi holtteste feküdt - közölte.

Pap Judit, a BRFK sajtóügyeletese pedig kora délután arról tájékoztatta az MTI-t, hogy egy 32 éves soroksári férfi holttestét találták meg az autóban, és az idegenkezűség feltehetően kizárható.

Az autót tizenegy óra után szállították el a térről egy szántóföldre. Ott kinyitották a járművet, és megállapították, hogy a kocsiban lévő ember halott.

- A tűzoltók különféle vegyszeres dobozokat és flakonokat találtak az autóban, de a Hősök terén nem került veszélyes anyag a levegőbe - tette hozzá a tűzoltóság szóvivője.

Barta Ágnes, a Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek ezt megerősítette, és elmondta: az autó kinyitásakor is figyelték, hogy mi kerül a levegőbe. A mérések nem igazolták, hogy halálos gáz szabadult volna el. Hozzátette: feltételezhetően különböző savak voltak az autóban, a kocsiablakra ragasztott papíron pedig az állt, hogy hidrogén-szulfid.

Olvasóink írták

  • 8. Dwatson 2011. október 29. 22:22
    „Kicsit túlreagálta a közeg a dolgot.A hősök terén szétoszlott volna minden veszély nélkül még a mérgesgáz is,ha lett volna még az autóban,de valószínűleg szét is oszlott,mert valamitől azért megfulladt valaki.Hidrogénszulfidot otthon is készíthetünk,nem kell mást tenni,csak hagyni kell megbüdösödni a tojást,majd fel kell törni,és máris készen vagyunk.Ennyi előtanulmány után aztán később fel is tudjuk ezt a mérgesgázt ismerni.”
  • 7. bali00004 2011. október 29. 16:55
    „Keddtől 418 forint lesz a gázolaj literje.
    1-2. hozzászólónak:-)
    ezt értitek? :-)))”
  • 6. bali00004 2011. október 29. 16:52
    „1.--2.. íráshoz.:-)
    nincs munkája a tanároknak. a magyar tanároknak meg pláne:-) ki mit szavazott:-)”
  • 5. gte325 2011. október 29. 14:33
    „4. vonalkód 2011.10.29. 13:33 léágyszi ne adj hülye ötletet, a vonat sokkal drágább azoknak, akik pl- épp munkába mennek vele, vagy onnan haza utaznak. <moderálva>”
  • 4. kukori 2011. október 29. 14:01
    „Örülök neki,hogy más sem értette a címet,azt hittem én vagyok hülye,de ezek szerint azzal van a gond,aki megfogalmazta!!!3. osztályban erre a mondatra a fogalmazásban ráírta volna a tanító néni---értelmetlen megfogalmazás-----és bizony így is van!!!!!!!!!”
  • 3. vonalkód 2011. október 29. 13:33
    „A vonat olcsóbb lett volna!!!!”
  • 2. Silence 2011. október 29. 13:16
    „"Veszélyes anyag - üzenet a halott férfi feküdt a Hősök terén"
    Ez a cím olyan mintha a Google fordító generálta volna.”
  • 1. kab79 2011. október 29. 13:12
    „Én nem értem ezt a címet: "Veszélyes anyag - üzenet a halott férfi feküdt a Hősök terén"”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

MSZP: a Fidesz kettős politikát képvisel

Az MSZP szerint a Fidesz kettős politikát képvisel, ez a kormány kommunikációja és a megvalósított… Tovább olvasom