Kisalföld logö

2017. 08. 16. szerda - Ábrahám 17°C | 30°C Még több cikk.

Verseny középiskoláknak 56-ról

Döntőjéhez érkezett tegnap a soproni középiskolások számára szervezett, 1956-os tematikájú városi verseny, melyen négy középiskolából vettek részt háromfős csapatok. Legjobban a vendéglátósok szerepeltek, ők fejenként ötezer forintos könyvutalványt vihettek haza.
A Soproni Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátó Középiskola diákjai nyerték meg tegnap a Berzsenyi-líceum által szervezett középiskolai történelemverseny döntőjét, melynek témáját az 1956-os események adták. – Összességében négy középiskolából neveztek diákok – mondta el a Kisalföld érdeklődésére Kocsis István, a Líceum történelemtanára. – A felkészülésüket az iskolánk által szervezett előadás és egy emlékkirándulás segítette. A versenyt anyagilag a Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium, valamint a megyei közgyűlés is támogatta.
Mint megtudtuk, a fővárosi eseményeken kívül fontos volt a forradalom megyei eseményeinek ismerete, és szükség volt a legfrissebb szakirodalomra is. Az elődöntőn írásbeli feladatokat kellett megoldani, a döntőn pedig a szóbeliség került előtérbe.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A kényelmes cipők diadala

A lábbelik piacán egyre nagyobb teret hódítanak azok a cipők, amelyekben járni is lehet, méghozzá… Tovább olvasom