Kisalföld logö

2017. 09. 20. szerda - Friderika 12°C | 14°C Még több cikk.

Vendég vagy felszolgáló?

A napokban huszonkét gyerekkel betértünk az egyik győri gyorsétterembe. Már az ajtónál egy fiatalember elég erőszakosan felajánlotta, hogy ő egyenként az asztalnál felveszi a rendelést. Mi, nevelők ezt nem akartuk igénybe venni, de a fiatalember szerint ez olcsóbb és gyorsabb megoldás lesz. Megjegyzem, a három rendelési pultnál mindössze öt-hat ember volt. Tudjuk, hogy a gyerekek sokszor bizonytalanok a rendelésnél, a pultnál megkérdezik, megnézik, mit szeretnének választani, sőt, nem is tudják, egy-egy név mit takar. Leültünk. A fiatalember elég lassú tempóban kérdezte a gyerekeket, ki mit kér. Ez bonyolultnak tűnt, egyik kollégánk mindig ment utána, s közvetített közte és a gyerekek között. Amikor kihozták a megrendelt ételeket, a gyerekek nem egészen azt kapták, amit rendeltek. Végül három tanulónk elfogadta, amit a kihoztak neki. Ekkor mi is leültünk, hogy egy salátát együnk. Később jött a meglepetés! A fiatalember hozta a számlát, eg y összegben közel tizenötezer forintról, s kérte, szedjük össze a tanulóktól. Miután közöltük: mi nem vagyunk pincérek, azt a választ kaptuk, ő sem, és nem is fogja összeszedni. Hívta a főnököt. Hát mi ezek után sem vállaltuk a pénz összeszedését. Úgy gondoltuk, mi vendégek vagyunk. Ekkor a főnök felszólított bennünket, hogy a gyerekek egy nevelő kíséretében menjenek vele fizetni. Nem mentünk, mert a gyerekek egyedül is tudták intézni. No és a tanulság: soha többet nem fogadjuk el az invitálást! Jó, hogy még valamilyen konyhai munkát nem próbáltak végeztetni velünk.

A Széchenyi István Általános Iskola negyedik osztályának nevelői, Kapuvár

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sztrájkoló vasutasok

Beszüntetik a munkát az olasz vasutasok Messina térségében december 15-én 9 órától 17 óráig. Ez idő… Tovább olvasom