Kisalföld logö

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 17°C Még több cikk.

Véletlenül a képernyőre

Három hónapja új arc jelent meg a Viva+ televízióban. Timo, aki csaknem hétszáz jelentkező közül bizonyult a legjobbnak, valódi életművész: volt gyerekszínész, mixer, DJ és pincér is, igaz, mindegyik szerepkörbe véletlenül csöppent bele.
Timo akár már két éve dolgozhatna a Viva+ műsorvezetőjeként, jelentkezett ugyanis az akkori válogatásra is. Azonban sokan voltak előtte, és nem volt ideje kivárni, míg őt is meghallgatják, mert elkésett volna a munkából. Idén januárban viszont szerencsére szabadnapos volt...

– Annak ellenére, hogy csak huszonegy éves vagy, elég sok helyen és munkakörben dolgoztál már. Életművész vagy, vagy csak kényszerűségből alakult így ?
– Inkább kalandvágyból. Minél több dologba szerettem volna belekóstolni. A felfogásom egyébként is az, hogy tapasztalat, tapasztalat, tapasztalat! Így nem érhet meglepetés. Mindenhova a szerencse révén kerültem, a tévébe is.
– Azért nem adták olcsón a műsorvezetői széket, illetve mikrofont!
– Tényleg nem, hetekig folyt a válogatás. Jó néhány megmérettetés várt ránk: a hírolvasás és az angol nyelvű felkonferálás mellett például részt vettünk a Megálló készítésében is. Kérdezni ugyan nem igazán tudtam, hiszen az utcáról jöttem be, de szerencsére éppen a tetoválás volt a téma, ez pedig nekem igencsak testhez áll.
– Megkérdezhetem, hány testhezálló tetoválásod van ?
– A nyakamon van egy úgynevezett harmadik szem – ez a képernyőn is látszik – , a bal vállamon a csillagjegyem, Kos, a jobbon egy kígyó... És van még egy, amit nem árulok el!
– Sokat dolgoztál a vendéglátásban, úgyhogy szerintem nem tévedek sokat, ha azt mondom, a Club Rotation helyszínei, a diszkók, klubok számodra szinte természetes közeg...
– Abszolút a saját közegem. A műsorvezető-válogatásra például úgy indultam el, hogy egy A / 4-es füzetet teleírtam műsorötletekkel – a bátyámmal fél éjszaka agyaltunk, mit lehetne bevetni – s ebben leírtam egy olyan műsor tervét, amelyben szórakozóhelyeket mutatunk be és minősítünk. Akkor persze még nem tudtam a Club Rotationről, de amikor felvettek és megkaptam a német alapötletből született műsort, rögtön tudtam, hogy ez testhezálló feladat lesz. Ha nem forgatni mennék ezekre a szórakozóhelyekre, akkor megtenném magánúton, hiszen a hétvégi szórakozás évek óta hozzátartozik az életemhez. Most összekötöm a kellemeset a hasznossal, aminek rengeteg előnye van: például nem kell belépőt fizetnem! Többen mondták már, hogy ha elmúlik az újdonság varázsa, meg fogom unni, de én nem hiszem.
– Apropó, magánélet! Mit tudhatunk róla ?
– A magánéletem igen harmonikus, nagyon boldog vagyok!
– Nem féltékeny a barátnőd, amikor hétvégenként beleveted magad az éjszakába – még ha egy forgatócsoporttal is ?
– Amikor visszanézi a felvételeket, látom az arcán, hogy furcsa neki, milyen felszabadult vagyok a forgatás alatt, mennyire másképp viszonyulok az emberekhez, mint egyébként.
– Annyira másképp, hogy nyoma nem látszik semmiféle lámpaláznak...
– A nagy idegeskedés kezd megszűnni, pedig az első felvételeknél nagyon izgultam, a válogatáson pedig, annyira lámpalázas voltam, hogy jóformán megszólalni sem tudtam! Néha azért előfordul most is, például amikor olyan emberekkel készítek interjút, akiket tisztelek és nagyra tartok. Ilyen volt, amikor DJ Sterbinszkyvel beszélgettem – az egész nem volt több három percnél – , aki, mivel magam is DJ vagyok, egyfajta példakép számomra.
– Elfogadtak a nézők ? Milyen visszajelzéseket kaptál a szereplésedről ?
– Általában jó véleménnyel keresnek meg az emberek, de azért kapok negatív kritikákat is. Ha mérlegelnem kell, úgy nyolcvan százalékban pozitívak és csak húszban negatívak a visszajelzések. Ez jólesik, ebből merítek energiát.
– A szintén Viva+-os Zsu mondta egyszer, mennyire nehéz volt megtanulnia a kamera előtti mozgást, túl sokat gesztikulált és kalimpált a karjaival. Neked milyen hibáid vannak, amelyeken változtatni akarsz ?
– Például ordibálok a diszkókban. Ami teljesen felesleges, hiszen a profi mikrofonok akkor is felveszik még a suttogást is, ha a háttérben teljes hangerővel bömböl a zene. Ezen már dolgozom, s persze még rengeteg apró hibám van. A kalimpálás például nálam is gond néha, igaz, ez szerintem valamilyen szinten mindenkinél előfordul, aki mikrofont vesz a kezébe. És persze a kérdezés, amit még tanulnom kell. Előfordul, hogy egy-egy beszélgetés nem megy gördülékenyen, görcsösre sikerül, ezen szeretnék változtatni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Művésztelep: Idén is volt

Élénk a vendégjárás a városban. Pénteken és vasárnap nyílt képzőművészeti kiállítás Győrött.… Tovább olvasom