Kisalföld logö

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 17°C Még több cikk.

VEKE: Horváth Csaba rosszul számol

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) szerint az MSZP főpolgármester-jelöltje rosszul számol, és felszínes ötletelésével lejáratja, ellehetetleníti a dugódíj bevezetésének tervét.


A fővárosi tömegközlekedés esetleges ingyenessé tételével kieső 68 milliárd forint nagyságrendileg több annál, mint amennyi a dugódíjból várható - állítja a VEKE keddi, az MTI-hez eljuttatott közleménye. Eszerint a dugódíjtól remélhető bevétel elmaradna a Horváth Csaba által prognosztizált 50-80 milliárd forinttól, ráadásul a felét elvinné az értékesítő és ellenőrző hálózat fenntartása és működtetése.

Az egyesület Horváth Csabának a keddi Népszabadságban közölt interjújára reagált. Ebben a politikus azt mondta: szó sincs blöffízű kampányfogásról, a dugódíj bevezetéséről szóló javaslata jól végiggondolt, komplex tervezet, amelyről "komoly szakértő nem nyilatkozott kedvezőtlenül".

A VEKE közleménye ezzel szemben rámutat, hogy az MSZP politikusa által említett évi 80 milliárdos dugódíjbevételhez - 250 munkanappal számolva - napi 320 millió forintot kellene beszedni.

Márpedig mivel Horváth Csaba az RTL Klubnak azt mondta, hogy a behajtás egyszeri díja nem haladná meg jelentősen egy buszjegy árát, így napi egymillió autósnak kellene dugódíjat fizetnie, ami irreális - olvasható a közleményben, amely emlékeztet: a Hungária-gyűrűn belülre mintegy 467 ezer autó hajt be naponta.

A közlekedési egyesület szerint mindez azt mutatja, hogy Horváth Csaba nem olvasta el a keddi nyilatkozatában idézett dugódíjtanulmányokat.
A VEKE hangsúlyozza, hogy a Városkutatás Kft. által tavaly készített tanulmányokban nincs szó a BKV ingyenessé tételéről. Kiderül viszont belőlük, hogy a szerzők a tömegközlekedési alternatívák és a P+R parkolók hiánya miatt még hosszú távon is elvetik a városhatártól érvényes dugódíj bevezetését.

Ráadásul bármely zónahatárnál vezetnék be a dugódíjat, a behajtó forgalom visszaesne, hiszen ez a célja az intézkedésnek. Horváth Csaba azonban "nem az autóforgalom egyébként kívánatos csökkenésével számol, hanem annak megháromszorozódásával", azaz vagy nem tud számolni, vagy ferdít - olvasható a VEKE közleményében.

Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje pártjának majálisán jelentette be, hogy a szocialista párt 2013-ig díjmentessé tenné a közösségi közlekedést Budapesten. A politikus szerint ezt a parkolási díjbevételekből, valamint abból lehetne finanszírozni, hogy a fővárosban bevezetnék a környezetvédelmi zöldzónákat. Ezek használatáért az autósoknak fizetniük kellene, így a főváros évi 50 milliárd forint bevételhez jutna.

A javaslatot a fővárosi Fidesz-frakció komolytalannak nevezte, az LMP pedig kijelentette: az ötlet dilettáns vagy demagóg.

Demszky Gábor főpolgármester az MTI-nek azt mondta: furcsa, hogy az a Horváth Csaba beszél a BKV ingyenességről, aki néhány hónapja kormánybiztosként még az inflációkövető tarifákról írt alá szerződést a fővárossal. A főpolgármester kijelentette: egyetért azzal, hogy dugódíjra néhány éven belül Budapesten is szükség lesz, és a bevételek egy részét a közösségi közlekedésre kell fordítani, olyan példáról azonban nem tud, hogy a dugódíj bevételéből ingyenessé tették volna a tömegközlekedést.
A VEKE szombati reakciójában szakmailag megalapozatlannak és nevetségesnek nevezte Horváth Csaba javaslatát, rámutatva, hogy a BKV szolgáltatásainak ingyenessé tétele "közgazdasági nonszensz".

Olvasóink írták

  • 18. Mankapunka 2010. május 04. 14:30
    „Én azt nem értem,hogy ez a Mesterházy nem is élt abban a világban felnőttként(én sem),hog elvtársazzon úton-útfélen.

    Nekem azt sugallja az arckifejezése,mint akinek fogalma nincs az MSZP-ről,csak hajtja a semmit,mint egy bóvli árús.”
  • 17. Csetneky 2010. május 04. 13:12
    „Szegény "szocialisták" már teljesen tudathasadásos állapotba kerültek a nagy vereség hatására. Pont ők kiabálták a leghangosabban például a vizitdíj bevezetésénél, hogy az fizessen a szolgáltatásért, aki igénybe veszi. Hát akkor most mi van, Horváth elvti? A félhülye szavazóitok ingyen utazzanak a Bkv-n, én meg az adómból innen fizessem? Ejnye elvtikém, sürgősen fordulj orvoshoz, mielőtt ez elhatalmasodik rajtad!”
  • 16. Mankapunka 2010. május 04. 13:08
    „Az lesz amjd a szép,mikor sokan felszállnak a BKV-ra és mikor megakarnák büntetni őket,mondanák,hogy hát a TV-ben látták.

    Lehet a sok büntetésből szeretnék fenn tartani.

    AHA Tény,szomorú,hogy van kai ezt is elhiszi,na ez a szomorú.”
  • 15. szocdem 2010. május 04. 11:23
    „Horvát Csaba ingyenes vezetékes sör és pálinka ellátást is igérne minden fővárosi otthonba, csak ne kelljen kiesnie a tuti egzisztenciát biztosító politikai elitből. Mondjuk sz@rul fog kinézni amikor elmegy munkanélküli segélyre.. de nem baj, iylennek is lennie kell. Nála sokkal értékesebb, sokkal hasznosabb emberek is kerültek már a süllyesztőbe, hogy elfelejtve, koldus szegényen haljanak meg. Remélem ez vár rá, - rájuk- is.”
  • 14. CsB 2010. május 04. 10:46
    „Majd a mi adónkból fizetik a pestiek ingyen utaztatását, mi? Ökör!”
  • 13. csompi1 2010. május 04. 10:31
    „"az arról szóló megvalósíthatósági tanulmányt a Városkutatás Kft. készítette a városházának, a főváros megrendelésére."
    Vajon mennyibe kerülhetett ez a "tanulmány"?.....olyan deja vu érzésem van.......”
  • 12. KicsiCsíra 2010. május 04. 09:42
    „Nem az a baj, hogy álmodnak nagyot, hanem az, hogy ezt még világgá is kürtölik.”
  • 11. varpeter 2010. május 04. 09:23
    „Szerintem mindegy, hogy egy kérdésben egy <moderálva..> dönt, vagy tíz ..... vitatkozik róla, s így születik döntés. Az eredmény akkor is baromság lesz. Sötétek ezek az exkommenisták külön-külön is, együtt is...”
  • 10. hellboy780917 2010. május 04. 09:17
    „nice: ezt írtad, idézem: ...nem most megvenni az embereket, és hitegetni őket olyannal, ami abszurd...

    mér a fidesz mit csinált most? nem hitegetett olyannal ami abszurd? :) pl adócsökkentés... két hét alatt rend... 1 millió munkahely... és sorolhatnám...

    csak a jobb oldal álmodhat nagyot, akár makkal, akár hatalommal? hm? :D”
  • 9. Reális 2010. május 04. 09:11
    „Ezek még azt hiszik,hogy az önkormányzati választásokon labdába rúghatnak?”
  • 8. dzsexon 2010. május 04. 08:51
    „...én imádom a bablevest!”
  • 7. Tabornok 2010. május 04. 08:51
    „Ezek, teljesen meghülyültek.”
  • 6. AHA 2010. május 04. 08:45
    „A baj az,hogy a sok sötét pesti képes elhinni.”
  • 5. nice 2010. május 04. 08:40
    „Kár a gőzért! Volt 8 évük, akkor kellett volna bizonyítani, nem most megvenni az embereket, és hitegetni őket olyannal, ami abszurd. Meddig növelik még az államadósságot, már elúsztattak bennünket, ideje lenne csendben visszavonulni, nem pedig hülyíteni az embereket ehhez hasonló mesékkel.”
  • 4. pacalpöri 2010. május 04. 08:36
    „Ez csak arra volt jó.............hogy legalább nem egyedül vagy ökör!!!!!!!!
    Hanem az egész pirosszemü bagázsod.
    De ami a legfájóbb, hogy hisz is benne. Tehát gyógyíthatatlan :-(”
  • 3. qeu 2010. május 04. 08:04
    „Ez az ember nem normális!
    Egyszer már megvették a szavazatokat az "olcsó" 4-es metróval, mely bekerülési értéke azóta megtriplázódik lassan, most ezzel a baromsággal akar BP-n nyerni. Azonnal zárják be és adjanak neki nyugatót!”
  • 2. Patriot 2010. május 04. 07:57
    „Összeültek a populisták és demagógiát szültek!
    Meleg sör és olcsó virsli megidézte a bennük lakozó kommunista szellemet. Kifosztották a BKV-t, leamortizálták a vállalatot és most utolsó lendülettel átvágnák a torkát is.

    Így irányították az országot is.”
  • 1. Orfeusz 2010. május 04. 07:52
    „Blöfföl, nem blöfföl, egy ökör! Egyébként is éhes disznó makkal, pardon hatalommal álmodik ....”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megkezdődött a kisfiát megölő tinnyei lány pere

A vádirat ismertetésével és a fiatalkorú anya meghallgatásával megkezdődött a két évvel ezelőtt… Tovább olvasom