Kisalföld logö

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 11°C | 14°C Még több cikk.

Vegyszeres narancshéj

Gyerekkorunkból emlékszünk: a narancshéj a torták, sütemények kedvelt összetevője volt. Vagy tán ma is az?
Meglehet, de célszerű vele vigyázni – hívják föl a figyelmet szakemberek. A citrusféléket olyan vegyszerekkel kezelik származási helyükön, melyek ugyan a célnak megfelelnek, azaz elősegítik, hogy a gyümölcs szállítástűrő legyen, bírja a sokáig tartó raktározást, a charterjáratokban a gyűrődést – azaz törődést –, de egészségbarátnak nem nevezhetők, s akadnak köztük rákkeltők is.

Gombákat, egyéb élősködőket, illetve ellenük használt mérgeket is tartalmazhat a gyümölcshéj – sőt károsítókat és ellenük használt mérget egyszerre. És például a – Magyarországon már rég betiltott – DDT-nek csak egyszer kell bejutnia a szervezetbe, aztán beépülve évtizedekig kifejti károsító hatását, és az ember nem tudja, miért nem érzi magát jól.
A földolgozók – mindezekről mit sem tudva – aggály nélkül reszelik a narancshéjat a süteménybe, vagy készítenek belőlük kandírozott narancshéjat.

A mosás sem mindig használ, még a hámozott héj alatti fehér részt sem ajánlják fogyasztásra a szakértők: abba is bejuthatnak a nemkívánatos anyagok.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Közös európai harci alakulat

Közös európai harci alakulat felállításának tervében állapodtak meg szombaton a visegrádi országok… Tovább olvasom