Kisalföld logö

2017. 12. 11. hétfő - Árpád 4°C | 13°C Még több cikk.

Végvári Vígasságok Egerben

Pénteken kezdődik a Végvári Vígasságok című rendezvény Egerben. A várban és a történelmi belvárosban korhű jelmezes felvonulás, népi mesteségek bemutatója, sőt török ételek- és italok is várják a vendégeket.
A Végvári Vígasságok történelmi fesztivál július 19-27. között zajlik az egri várban. A fesztivál során tradicionális mesterségeket folytató kézművesek kínálják portékájukat és mutatják be a „szakma" mesterfogásait az érdeklődőknek.

A programsorozat idején a korhű kosztümökbe öltözött szereplők Eger történelmi belvárosán keresztül vonulnak fel a várba. Itt egymást váltják a történelmi programok. A középkort idéző haditorna a közönség egyik kedvence. Évről-évre több csoport lép fel, akik a kard-szablyavívástól a hajítófegyvereken át (dárda, dobócsillag) az íjig valamennyi hagyományos fegyvert felhasználják mozgalmas bemutatóikhoz, melyeket a Gótikus palota udvarán tartanak. A felnőttek és a gyerekek egyaránt szeretik a gólyalábasok, óriásbábosok előadásait, a legkisebbeknek pedig vásári bábjátékot kínálunk. A zene és a táncok elengedhetetlen részei a történelmi hangulatnak. A programok mellett népművészek és kézművesek kirakodó vására tekinthető meg., valamint hagyományos magyar és török ételek, italok és egyéb meglepetések várják a vendégeket.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magyar szoftver a Microsoft konferencián

Nemzetközi fórumon mutatkozik be a rendszerfejlesztéssel, pénzügyi és gazdasági… Tovább olvasom