Kisalföld logö

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 24°C Még több cikk.

Véglegesítették a 2016-os költségvetés számait

A jövő évi büdzsé bevételi főösszege 15 800 milliárd, a kiadási 16 561 milliárd forint lesz, a hiány pedig 761 milliárd forint.
Elfogadta a parlament kedden a jövő évi költségvetési törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító indítványt, véglegesítve ezzel a büdzsé bevételi és kiadási főösszegét. Ennek értelmében a 2016-os költségvetés bevételi főösszege 15 800 milliárd, a kiadási 16 561 milliárd forint lesz, a hiány pedig 761 milliárd forint.

A költségvetési bizottság által beterjesztett összegző módosító javaslatot 115 igen szavazattal, 57 nem ellenében, egy tartózkodás mellett hagyta jóvá a Ház. A döntés után az egységes költségvetési törvényjavaslatot Kövér László házelnök megküldi Kovács Árpádnak, a Költségvetési Tanács elnökének, majd a testület véleményt mond róla. A büdzsé zárószavazását ezt követően, várhatóan a jövő heti ülésén tartja a parlament - közölte Jakab István levezető elnök.

A 2016-os költségvetés eredetileg tervezett bevételi és kiadási főösszegét egyaránt 10,8 milliárd forinttal emelte meg az összegző módosító javaslat, így a hiány változatlan, 761 milliárd forint marad.

Az ország 2016. december 31-ére tervezett adóssága 25 898,5 milliárd forint. Ezt a költségvetés 303,7 forintos euró, 289,4 forintos svájci frank és 276,3 forintos amerikai dollár árfolyam mellett kalkulálta.

Az összegző módosító javaslat értelmében a bankadó-visszatérítés bevezetésével összesen legfeljebb 10 milliárd forint illeti meg azokat a hitelintézeteket, amelyek esetében a vállalkozói kölcsönök állománya 2009 és az adóévet megelőző második adóév között nőtt. A visszatérítést a növekedés arányában az adóhatóság állapítja meg, a bankok külön kérelmére.

Beiktatták továbbá a költségvetésbe hat új magyar nagykövetség - a taskenti, az addisz-abebai, a manilai, a wellingtoni, az accrai és a luandai - megnyitásának egyszeri költségét, ami 3,8 milliárd forintot tesz ki.

Több mint félmilliárd forintos plusz forrást adtak továbbá a 2016-os nyári olimpiára való felkészülésre.

Az elfogadott módosítások alapján a benyújtott törvényjavaslathoz képest 200 millió forinttal többet, összesen 808 milliót kap a Nemzeti Emlékezet Bizottságának Hivatala.

A Miniszterelnökség fejezetén belül a Nemzetstratégiai Kutatóintézet 300 millióval többhöz, összesen 1,3 milliárd forinthoz jut.

A parlament döntése értelmében a 100 Tagú Cigányzenekar 30 millió forintos egyedi támogatásban részesül.

A Miniszterelnökség személyi juttatásokra 2,2 milliárddal többet, 9 milliárd forintot fordíthat. A megyei és járási kormányhivataloknál 3,4 milliárddal nőnek a személyi kiadások, így ezek végső összege 106,3 milliárd forint.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezetben a balatoni fejlesztési feladatokra 220 millió forintot lehet fordítani a módosítás után, szemben az eredeti 99 millió forinttal.

Fontos változás a benyújtott javaslathoz képest az is, hogy 121 milliárdról 133 milliárd forintra nőtt a beruházási alap.

Az alapba bekerült például a Ludovika Campus 12,5 milliárd forintos beruházása, valamint a Budai Vigadó és a Lakiteleki Népfőiskola rekonstrukciójának nagyságrendileg 2,5-2,5 milliárdos támogatása. Emellett 3,7 milliárdról 4,5 milliárd forintra emelkedett a kiemelt egyesületek sportlétesítményei fejlesztésének a támogatása.

A beruházási alapban szereplő tételek forrása a költségvetésben nem részletezett vagyonértékesítés és -hasznosítás.

Az elfogadott változtatással a művészeti intézményeknek a korábban tervezettnél 1 milliárddal több, 11,6 milliárd forint jut a jövő évi büdzsében.

Az első világháborús centenáriumi megemlékezések nem szerepeltek az eredeti javaslatban, a költségvetési bizottság azonban 1 milliárd forintot irányzott elő rá, amit a Ház jóvá is hagyott.

A most jóváhagyott módosítások nyomán az Országvédelmi Alap előirányzata 100 milliárdról 70 milliárd forintra csökken.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Betegszállítók helyett egy orvos vitte haza az idős nőt

Az orvos éjjel kettőkor vitte haza a 72 éves Gonda Józsefnét, aki bent felejtődött a szegedi klinika… Tovább olvasom