Kisalföld logö

2018. 08. 18. szombat - Ilona 18°C | 29°C Még több cikk.

Végigjárta az álmok útját

Volt egy fiú, aki 1967-ben elindult, hogy megvalósítsa az álmait, s végigjárva a számára kijelölt utat,

Kevés olyan szakember akad az országban, aki egész életében egyetlen munkahelyen dolgozott és ösztöndíjasból a cég első embere lett. Németh Árpád ilyen ember. Ezekben a napokban már a nyugdíjasévekre gondol – június 16-án volt a hivatalos búcsúztatója –, de biztos vagyok benne, hogy még nagyon sokáig, a nem élete végéig, gondolatban a sörgyárral kel és fekszik.  Álmaiban talán újra és újra visszatalál a sörgyárhoz, amelyhez mindig hűséges volt. Igen, Németh Árpád hűséges ember. Nemcsak  hivatásához, de hűséges városához és családjához. Sopronban született 1947-ben. A Berzsenyiben érettségizett 1965-ben, majd egy év katonáskodás után iratkozhatott be a Budapesti Műszaki Egyetemre, ahol 1971-ben diplomázott élelmiszer-ipari szakon.

– Első munkahelyem a sörgyár volt, hiszen 1967-től társadalmi ösztöndíjasa voltam – idézte fel a kezdeteket.  – 1971-ben szeptember elsején léptem át a gyár küszöbét. A következő években végigjártam a ranglétrát, voltam gyakornok, technológus és laborvezető. Ezek az esztendők meghatározóak voltak számomra, hiszen közel kerülhettem az emberekhez, megismertem gondjaikat, problémáikat, örömeiket és persze elsajátítottam a sörgyártás minden apró mozzanatát.
A nagy ugrás 1981-ben következett be.

Ekkor nevezték ki a gyár főmérnökévé, majd a vállalati tanács négy év múlva már az igazgatói teendők ellátásával bízza meg, így lett az iparág legfiatalabb igazgatója. Újabb négy év múlva ismét bizalmat kap. Irányításával megduplázzák a gyár termelését, amely a hetvenes évek elején 370 ezer hektoliter, a nyolcvanas évek végén pedig már közel 900 ezer hektoliter volt.

– Alapelvem mindenkor – főmérnökként és igazgatóként is – az volt, hogy jó minőséget kell produkálni, mert csak akkor maradhatunk meg és lehetünk versenyképesek. Egy jelentős fejlesztés után kissé eladósodva léptünk be a privatizáció előkészítésébe, ugyanis a nyolcvanas évek második felében volt egy pályázat a termelés növelésére. Plusz 170 ezer hektoliter sör gyártását vállaltuk az importsör kiváltására. A privatizációra 1992-ben került sor. Meggyőződésem, hogy jól döntöttünk, a győztes a Brau Union volt.

 Hogy Németh Árpád koncepciózus, kitűnő szakember, arra elég bizonyíték, hogy a soproni sörgyár új tulajdonosai elfogadták elképzeléseit, fejlesztési terveit, és megbízták igazgatósági tagként a műszaki vezérigazgató-helyettesi feladatok ellátásával. Ennek az alapja az volt, hogy 1996-ra olyan fejlettségi szintre jusson a soproni sörgyár, hogy versenyképes legyen a nyugati cégekkel. 

Napi munkája mellett mindig nagy gondot fordított továbbképzésére, ezért már 1977-ben gazdaságmérnöki diplomát is szerzett a műszaki egyetemen, majd a kilencvenes években  a bambergi egyetemen gyarapította –  immár egy kicsit az unióra is tekintve – közgazdasági ismereteit. Három évvel ezelőtt újabb nagy változás következett be a gyár életében. 2003. május másodikán tudták meg, hogy a Brau Union eladta a céget az összes érdekeltségével együtt. Ez 13 millió hektoliter sört jelentett.  Az új tulajdonos a Heineken-csoport lett, a világ egyik vezető sörgyártó cége. Ekkor már a technológiai fejlesztéseknek köszönhetően a soproni gyár termelése elérte a másfél millió hektolitert. Németh Árpád úgy véli, az új tulajdonosok is korrekt megállapodást kötöttek vele. Az elmúlt évtől külkapcsolati igazgatóként segítette a cég munkáját.

– Ami örömmel tölt el, hogy fiatal mérnökként sok újításom volt, olyan, amelyet elfogadtak és meg is valósítottunk, például a Bástya sör receptjét, de számos műszaki megoldást is. Úgy érzem, sikerült azokat a hagyományokat követni,  amelyekben a soproni gyár mindig élen járt, vagyis új dolgok kipróbálásával, bevezetésével javítani a minőséget és a körülményeket. Sopronban rendeztünk az országban először – 1988-ban – sörnapokat, amely azóta rangos rendezvénnyé nőtte ki magát. Büszke vagyok arra, hogy saját csapatunk választott meg igazgatóvá 1985-ben, és hogy mindig a fejlesztések pártján voltam. Mindig bíztam a példa erejében, ezért nálunk nemcsak a vezetők utaztak külföldre, a kétkezi dolgozókat is elvittük tapasztalatcserére. 

A soproni sörgyár nem csak jelentős gazdasági sikereket könyvelhetett el. A város egyik legfontosabb mecénása is a sport- és a kulturális életben. Németh Árpád hét évig volt az Ászok Kosárlabda Club elnöke, ma örökös tiszteletbeli elnöke.

– Korábban és most is úgy gondoltam, gondolom, hogy egy ilyen jelentős cégnek – ha teheti – részt kell vállalnia a város sport- és kulturális életéből. Ezt a gondolatot aztán elfogadták az új tulajdonosok is. Évente egy meghatározott, de változó összeget költöttünk kiállítások, hangversenyek rendezésének támogatására, könyvkiadásra, egészségügyi alapítványok megsegítésére, sportfinanszírozásra. Tulajdonképpen csak egy dologhoz ragaszkodunk, mégpedig ahhoz, hogy a csapat, a rendezvény vagy a könyv Sopronhoz kötődjék.
Németh Árpád nem említi, de a város képzőművészei nagyra értékelik, hogy magánemberként is gyűjtője műveiknek. Szabadidejében pedig nagyon sokat foglalkozik a város múltjával, műemlékeivel. Magánélete is harmonikus, sikereiben nagy szerepet játszott felesége is, akivel 1971-ben házasodtak össze, hétévi udvarlás után. Az esküvő után egy évvel megszületett Csaba, 1976-ban pedig Árpád fiuk.

Csaba folyamatszabályozási mérnök, öccse pedig közgazdász. Némethéknek három unokájuk van, de már szeretnék a negyediket is.
– Kevés szabadidőnkben rendszeresen utaztunk a családdal külföldre – Amerikától Kínáig, de bejártuk a hazai tájakat is. Amióta a nagyobbik fiam megnősült, jobbára a feleségemmel, Évával járjuk az országokat, de évente egyszer azért az egész család elmegy síelni. Más kultúrák, emberek és  természeti szépségek  megismerése nagy örömöt okoz. Ha tehetem, folytatom a világ felfedezését. A programom 2008-ig készen áll.
Horváth Ferenc

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Indul a Győri Nyár

Június 23-án pénteken startol a 41. Győri Nyár, amely idén is számos programot kínál. Tovább olvasom