Kisalföld logö

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 21°C Még több cikk.

Véghajrá a pultok között?

Győr-Moson-Sopron - Egy hét múlva 25 százalékra emelkedik az áfa, nő az üzemanyagok, az alkoholtartalmú italok és a cigaretta jövedéki adója; az üzemanyagoknál ismét beköszönt a 300 forint feletti benzinár.


Megnéztük, a magyarok megkezdték-e a felvásárlást – július 1-jéig szerezhetjük be olcsóbban a termékeket.

˝Ez nem olyan, mint a konzerv, amit a spájzban tarthatunk, a benzinnek az autó tankjában van a helye, így nagy mennyiséget nem tudnak belőle felvásárolni az autósok˝ – foglalta össze a helyzetet a Kisalföldnek Wilde György, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára.

A számok is azt mutatják: nincs roham a benzinkutaknál.

Ez annak ellenére igaz, hogy már hetek óta tudható: a gázolaj és a 95-ös benzin jelenlegi 267, illetve 290 forintos kiskereskedelmi átlagárát 18–19 forinttal növeli az 5 százalékpontos áfa-, illetve az ezer literenként számított jövedékiadó-emelés, amivel ismét beköszönt a 300 forint feletti benzinár.

˝A korábbi tapasztalatok azt mondatják, hogy a gázolajforgalom szinte rugalmatlan az árváltozásokra, de logikus is, hisz a személy- és teherfuvarozóknak egy hét múlva is ugyanúgy el kell szállítaniuk az embereket és a tejet, mint most. A benzinforgalomban lehet, hogy lesz  visszaesés, de drasztikus mértékű valószínűleg nem˝ – tette még hozzá  Wilde György.

A cigarettáknál mintegy 37 forinttal nő egy doboz ára, ezért a kereskedők úgy számolnak, hogy ha nem is tömeges mértékben, de azért bevásárolnak belőle a magyarok. Fotóillusztráció: H. Baranyai Edina
A cigarettáknál mintegy 37 forinttal nő egy doboz ára, ezért a kereskedők úgy számolnak, hogy ha nem is tömeges mértékben, de azért bevásárolnak belőle a magyarok. Fotóillusztráció: H. Baranyai Edina

A legnépszerűbb termékkategóriába tartozó cigarettáknál mintegy 37 forinttal nő egy doboz ára – ez biztos. A szakemberek azonban nem tartják pontosan kiszámíthatónak a szeszesital-piacon az áfa és a jövedéki adó emelésének hatását az árakra és a forgalomra: a boroknál a hatás akár elenyésző is lehet. Ez sajnos nem igaz a pezsgőre, ahol várhatóan a fogyasztói árakban is érzékelhető lesz a  jövedéki adó emelése.

Az élelmiszereknél az áfa emelése, illetve egyes élelmiszerek esetében az esetleges csökkentése ismét csak kissé jelenik meg az árakban. Enyhén nő ugyanakkor a baromfihús ára, mivel annak relatív olcsósága növeli a keresletet e termék iránt. Ami jó hír: az élelmiszereknél a drágulás nem lesz feltétlenül egyenlő mértékű az áfanövekedéssel – az áruházláncok ugyanis azt ígérik, nem építik be teljes mértékben termékeik árába az öt százalékot.

Hackl Mónika, a Tesco szóvivője a Kisalföldnek azt mondta: számos terméknél megpróbálják az áfa emelése előtti szinten tartani az árakat (más áruházlánc is ezt mondta – a szerk.). A szóvivő kizárta, hogy az áfaemelésre hivatkozva burkolt, ötszázalékosnál nagyobb áremelést hajtsanak végre valamely terméknél. Az új árakra az áruházlánc június 30-án este 11 órától reggel 6 óráig áll át, ezért ebben az időszakban a nonstop nyitva tartó áruházak is zárva tartanak. Hackl Mónika úgy jósolja, ezen a héten törhet ki ˝a felvásárlási láz˝, legalábbis azzal számolnak, hogy a tartós fogyasztási cikkeknél és élelmiszereknél az áremelés előtt megemelkedik a kereslet. Ugyanakkor az áruházláncok – így például a CBA is – úgy kalkulálnak, hogy a forgalom ezt követően mérséklődik, a mértéke a kérdés, az egyelőre nem jósolható meg. 

Ez esetben a  kisboltok hasonló cipőben járnak, mint a nagyok: az egyik győri belvárosi trafik vezetője a cigarettánál vár nagyobb
„boomot" a héten, bár azt mondja, addig, amíg egy karton cigi 5–6 ezer forintot kóstál, ráadásul a hónap végén járunk, nem nagyon hiszi, hogy kartonszám rontanak majd a készletnek a vevők. Ezzel együtt felkészült erre az eshetőségre is, így azonnal (után)rendelhet, ha kiürül a készlet.

Olvasóink írták

  • 1. bugriskin 2009. június 24. 06:27
    „Itt élik világukat az árdrágító spekulánsok! Itt a bűnözők "paradicsomi ígéret földje"!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egyre kevesebb a nyaraló

Magyarország - Négy magyarból három nem volt nyaralni tavaly, s akinek idén jut rá, az sem tervez… Tovább olvasom