Kisalföld logö

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 25°C Még több cikk.

Vecsésen is öltek a kispesti gyilkosság gyanúsítottai

A román rendőrök fogták el európai elfogatóparancs alapján azt a férfit, akit egy 2008 nyári, kispesti gyilkosság kapcsán kerestek a budapesti rendőrök. A gyilkosokat még augusztusban elfogták, de közben kiderült, hogy egy nagyobb csapattal más erőszakos bűncselekményeket követtek el, máshol is gyilkoltak. Ennek a csapatnak az egyik tagját hozták haza a napokban Romániából.

Mint a Független Hírügynökség korábban hírül adta, 2008 júliusában Kispesten, egy garázssoron gyilkoltak meg egy nőt, a kocsiját pedig elvitték. Később két gyanúsítottat elfogtak a rendőrök. A Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmis nyomozói azóta megállapították, hogy a gyilkosságban ketten vettek részt. A gyilkosok kifejezetten a kocsi megszerzése miatt öltek. Az autót azután külföldön el is adták. Kiderült azonban, hogy a két ember más erőszakos bűncselekményeket is elkövetett.

Még a kispesti eset előtt, 2008. június 27-én az éjjeli órákban raboltak ki egy kömpöci tanyatulajdonost, aki életveszélyesen megsérült. Július 3-án Vecsésen egy családi házba hatoltak be, ahol értékeiért megölték az ott lakó nőt. Július 21-én a hajnalban Taksony egyik családi házába törtek be, az ott élő házaspárt úgy megverték, hogy életveszélyesen megsérültek. A rendőrök fényt derítettek arra is, hogy a két férfinak ebben a három esetben négy segítője is volt. A felbujtó hamar rendőrkézre került. egy másik férfi európai elfogatóparancs alapján nemrég hoztak haza Romániából. A rendőrök a csapat két tagját még keresik - tájékoztatott szerdán a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ketten hajléktalant vertek, hatan nézték - szórakozásból

Fiatalok vertek meg egy hajléktalant kedden délután Kaposváron. Szórakozásból kötöttek a férfiba.… Tovább olvasom