Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 2°C

Vasmadarak - Csodás gépek a kecskeméti repülőnapon - Galéria

Csaknem félnap hátránnyal indultak az időjárással szemben, ám a nap folyamán nagyrészt sikerül ledolgozniuk mindezt a szervezőknek és a pilótáknak a kecskeméti repülőnap szombati programjain.

18.49 - A délelőtti órákban még úgy tűnt: a seregszemle eredetileg tervezett szombati programját jelentősen átírja a pénteki eső és a borult idővel induló szombat. A légi bemutatók közül több is elmaradt, illetve a kiadott sorrendtől és időponttól eltérően kényszerültek megtartani az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Kecskeméti repülőnap II. - Fotó: MTI


Délutánra azonban felszakadozott a felhőzet Kecskemét felett, és végül a rendezvény első napi látványosságainak veszteséglistáján mindössze néhány műrepülő és ejtőernyős attrakció maradt. A légi parádé legnagyobb érdeklődéssel várt bemutatóit - köztük a kötelékrepülés külföldről érkezett sztárjainak programját - végül nem kellett törölni a műsorból. Igaz, többekhez hasonlóan, a hazánkban első alkalommal bemutatkozó lengyel Iskra kötelék például az égbe törő elemek helyett a felhők alatt maradva, inkább föld közeli manőverekkel kápráztatta el a közönséget.

Vasmadarak az égen - Kecskeméti repülősnap - Fotó: MTI

Ami a nézőszámot illeti: a házigazdák szerint a délelőtti relatív "üresjárat" - fél kilenc helyett csak nem sokkal 11 óra előtt tudott levegőbe emelkedni az első gép - éreztette hatását. Összességében azonban a XI. Repülőnap és Haditechnikai Bemutató látogatottsága vasárnap estére a szervezők reményei szerint elérheti, akár meg is haladhatja a 2008-es adatot, amikor két nap alatt több mint százezren voltak kíváncsiak az eseményre. Az előrejelzések ráadásul vasárnapra nyári időt ígérnek Kecskemét térségében - mondták el a helyszínen.

Mindez várhatóan lehetővé teszi, hogy a beharangozott információknak megfelelően minden eddiginél gazdagabb programkínálattal legyenek gazdagabbak a bázisra érkezők, akik egyébként 2003 óta változatlan jegyárak mellett tekinthetik meg a seregszemlét.

A statikus és dinamikus bemutatókon legalább száz repülőgépet - köztük Kecskeméten először a Szu 27-est, valamint Eurofighter, Rafale, F-16, F/A-18, F-15, illetve JAS-39 Gripen típusú harci repülőgépeket - csodálhatnak meg az érdeklődők. Ezenkívül számos világhírű helikopter és a korábban nagy sikert aratott Boeing C-17-es óriás szállító-repülőgép is látható az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison.

A repülőnap rangját hűen tükrözi, hogy idén 28 meghívott országból 22 vállalta a kecskeméti fellépést. Így egyebek között itt van az olasz légierő büszkesége, az 50. születésnapját itt ünneplő Frecce Tricolori, a Török Csillagok és a horvát Vihar Szárnyai.

Kecskeméten először mutatkozik be a svájci Patrouille Suisse és a Breitling Team. A hazai színek képviseletében levegőbe emelkedő pilóták pedig ahogyan a szombatot, úgy a vasárnapot is különleges bemutatóval zárják.

A rendezvény azonban nemcsak a repülés légi és földi arzenáljából nyújt ízelítőt, de a Magyar Honvédség teljes haditechnikai keresztmetszetét is felvonultatja. A biztonság jegyében a seregszemle idejére 1.000 katonával és 100 haditechnikai eszközzel erősítették meg a bázis állományát, ahol összesen 2.000 szakember vesz részt az esemény lebonyolításában.

A seregszemle az elmúlt években komoly rangot vívott ki magának, hiszen mára egyike Európa öt legnagyobb ilyen rendezvényének. Az idei programok ráadásul a jubileum jegyében szerveződtek: 2010-ben ünnepli 100. évfordulóját a magyar katonai repülés, illetve 30 éve járt először magyar az űrben, Farkas Bertalan személyében.

Utóbbi egyébként a repülőnapon is közreműködik. Szombaton ugyanis róla elnevezett élményvonatot indított a MÁV Nosztalgia és a Közlekedési Múzeum a Nyugati pályaudvarról Kecskemétre. A guruló kiállításon Farkas Bertalan személyesen tartott előadást az érdeklődőknek a repülés történetéről.

Ezenkívül a Volán és a MÁV is kedvezményes járatokat indít a programra. Az M5-ös autópálya koncessziós társasága, az AKA Alföld Koncessziós Autópálya Zrt. pedig a kecskeméti a repülőnap zavartalan megközelíthetősége érdekében az autópálya teljes szakaszán szünetelteti a tartós korlátozásokkal járó éves felújítási munkálatokat ezen a hétvégén.

Vasmadarak - Csodás gépek a kecskeméti repülőnapon

15.46 - A seregszemle eredetileg tervezett programját egyébként jelentősen átírta az időjárás. A légi bemutatók között akadt, amelyik elmaradt, illetve többet is a kiadott sorrendtől és időponttól eltérően kényszerültek megtartani az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

A Magyar Honvédség légierejének soha nem látott bemutatóival, minden eddiginél gazdagabb programkínálattal megkezdődött a XI. Repülőnap és Haditechnikai Bemutató Kecskeméten.

Bár a Magyar Honvédség összességében nincs jó állapotban, a pilóták felkészültsége magas színvonalú, hűen tükrözik ezt a kecskeméti repülőnap bemutatói is - fogalmazott az eseményen a szaktárca parlamenti államtitkára.

Vasmadarak az égen - Kecskeméti repülősnap - Fotó: MTI


Simicskó István a program délelőtti hivatalos megnyitóját követő sajtótájékoztatón kiemelte: a XI. Repülőnap és Haditechnikai Bemutató kiváló alkalmat nyújt arra, hogy a civilek is betekintést nyerjenek a Magyar Honvédség képességeibe és a katonák mindennapjaiba. Jelezte: az új kormánynak hosszabb távon is célja, a politikai ellenőrzésen túl, a klasszikus értelemben vett civil kontroll erősítése.

Az államtitkár újságírói kérdésekre válaszolva méltatta a magyar pilóták felkészültségét. Hozzátette azonban, hogy "az elmúlt évek irányt tévesztett politikájának köszönhetően a magyar haderő nincs jó állapotban".

Rossz üzenetként értékelte a honvédségnél zajlott leépítéseket, a szervezeten belüli korrupciós ügyeket és bizonyos képességek hiányát. A legfontosabb teendők kapcsán pedig rámutatott: "elindítottunk egy nagyon komoly átvilágítást. Először ugyanis a fejekben kell a morális rendet megteremteni".

Szólt arról is, hogy a kormány kiemelt feladatának tekinti a Magyar Honvédség, ezen belül a légierő megerősítését. Ennek részeként kiszámítható katonai életpályára van szükség, és fel kell építeni a tartalékos állományt, amely jelenleg mindössze 17 katonából áll. E téren fontos szerepet játszhatnak a toborzás és a katonai hivatás népszerűsítése szempontjából is kiemelkedő jelentőségű kecskeméti repülőnapok és az ehhez hasonló rendezvények - vélekedett a politikus.
Simicskó István a feladatok megvalósításához rendelkezésre álló anyagi forrásokra utalva kijelentette: "nem lehet elrugaszkodni a valóságtól, de amire kell, arra lesz pénz".

Előzmények - A seregszemle az elmúlt években komoly rangot vívott ki magának, hiszen mára egyike Európa öt legnagyobb ilyen rendezvényének, Közép-Európában pedig a legszínvonalasabb és leglátogatottabb a kecskeméti légi parádé. Az idei programok a jubileum jegyében szerveződnek: 2010-ben ünnepli 100. évfordulóját a magyar katonai repülés, illetve 30 éve járt először magyar az űrben, Farkas Bertalan személyében. Szombaton az űrhajósról elnevezett élményvonatot indít a Nyugati pályaudvarról a MÁV Nosztalgia és a Közlekedési Múzeum Kecskemétre.

A vonaton berendezett kiállításon Farkas Bertalan személyesen tart előadást az érdeklődőknek a repülés történetéről. A parádé programjai jórészt a már megszokott forgatókönyv szerint, változatlan jegyárakkal, ám minden tekintetben a korábbi eseményeket felülmúló kínálattal várják majd a látogatókat. Változás az eddigiekhez képest, hogy nyitókép helyett haditechnikai képesség-bemutatóval veszi kezdetét a kétnapos rendezvény, melynek statikus és dinamikus bemutatóin legalább száz repülőgépet - köztük Kecskeméten először a Szu 27-est, valamint Eurofighter, Rafale, F-16, F/A-18, F-15, illetve JAS-39 Gripen típusú harci repülőgépeket - tekinthet meg a közönség.

Vasmadarak az égen - Kecskeméti repülősnap - Fotó: MTI


Ezen kívül számos helikopter és remélhetőleg a korábban nagy sikert aratott Boeing C-17-es óriás szállító-repülőgép is megtekinthető lesz az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison. A repülőnap rangját tükrözi, hogy idén 28 meghívott országból 22 jelezte részvételi szándékát. Így egyebek között itt lesznek a kötelékrepülés - sztárjai -: az olasz légierő büszkesége, az 50. születésnapját itt ünneplő Frecce Tricolori, a Török Csillagok és a horvát Vihar Szárnyai. Kecskeméten először mutatkozik be a svájci Patrouille Suisse, a Breitling Team és Magyarországon első alkalommal lesz látható a lengyel Iskra kötelék.

A hazai színek képviseletében levegőbe emelkedő pilóták mindkét napot eddig soha nem látott bemutatóval zárják. A szervezők tájékoztatása szerint a parádé nem csak a repülés légi és földi arzenáljából nyújt ízelítőt, hiszen a Magyar Honvédség teljes haditechnikai keresztmetszetét is felvonultatja majd. A biztonság jegyében a seregszemle idejére ezer katonával és száz haditechnikai eszközzel erősítik meg a bázis állományát. Felhívták a figyelmet arra is, hogy a Volán és a MÁV kedvezményes járatokat indít a programra. Az esemény hivatalos megnyitója szombaton 10.30 órakor lesz, de az első - vasmadarak - már reggel fél kilenckor megreszkettetik a légteret a repülőtér felett - mondta Tószegi Péter százados, a seregszemle egyik szervezője.

Az M5-ös autópálya koncessziós társasága, az AKA Alföld Koncessziós Autópálya Zrt. közleménye szerint a cég mindent elkövetett azért, hogy a Bács-Kiskun megyébe nagy tömegeket vonzó hétvégi programok, köztük a kecskeméti Nemzetközi Repülőnap idején is zavartalan legyen a forgalom. Ennek érdekében a hétvégén az autópálya teljes szakaszán szüneteltetik a tartós korlátozásokkal járó éves nagyfelújítási munkálatokat, és lehetőség szerint az ideiglenes terelésekkel járó munkavégzést is. Az autópálya csomópontokban ideiglenes tájékoztató táblák segítik a tájékozódást, de ettől függetlenül az autósoknak torlódásokra is számítaniuk kell.

Olvasóink írták

23 hozzászólás
12
  • 23. háté 2010. augusztus 10. 13:46
    „Még jó, hogy helikopterrel nem jöttek.

    Izrael észrevétlenül belopta magát az EU-ba. A Románia felett lezuhant helikopterben öt izraeli katona lelte halálát. Ezt a hírt egyetlen fősodrású újság nem merte első oldalra tenni.

    Nato-Izraeli katonai gyakorlat közben történt az eset és nyilván így OK minden. Képzelje el kedves olvasó ha 5 Hamas szabadságharcos zuhant volna halálába. Az kivizsgálások még mindig folyamatban lennének.”
  • 22. mauz 2010. augusztus 09. 18:28
    „Igen, voltak izraeli gépek a statikus soron.

    Hm. Jó gyakorlatozás nekik, de gondolom mi meg fizettünk érte... Értenek ezek a fiúk az üzlethez :)”
  • 21. egysün 2010. augusztus 09. 00:26
    „...segítséget nyújtó gépeknek és pilótáiknak.”
  • 20. egysün 2010. augusztus 09. 00:21
    „Szerintem voltak emberek a közelmúltban, akik nagyon örültek a haditechnika ezen vívmányai közül néhánynak, mondjuk az árvíznél.....”
  • 19. háté 2010. augusztus 08. 22:44
    „Két vadászgép és egy szállítórepülőgép vesz részt a Légierő Napjának bemutatóin Magyarországon - írja a Jerusalem Post.

    Egy héttel azután, hogy egy helikoptere lezuhant Romániában, újabb tengeren túli küldetést hajt végre az izraeli légierő (IAF). A Jerusalem Post értesülései szerint két vadász- és egy szállítógép repül Magyarországra, méghozzá a magyar légierő kérésére. A gépeket a Légierő Napjának bemutatóira hívták meg.

    Az izraeli parancsnokság döntése értelmében két F-16ls Sufa (Vihar) vadászgép és egy Hercules C-130-as óriás szállítógép tart Magyarországra. Az F-16ls az izraeli légierő legkorszerűbb repülője, amelyet az IAF igényei szerint alakított ki a Lockheed Martin.

    "Ez a repülés különlegesen fontos a pilóták gyakorlatozása miatt" - mondta a lapnak egy vezető IAF-tiszt. "A háború során a pilótáknak olyan helyeken kell navigálniuk, ahol korábban sohasem fordultak meg. A tengerentúli repülés egy új lehetőség a pilóták felkészítésében." (HVG nyomán)”
  • 18. meir 2010. augusztus 08. 15:05
    „Igazan NEM-(!!!!!)-kekeckedeskent,-csupan egyszeru kerdes!!!
    Izraeli gepek is voltak?,
    csak mert a fotokon lattam par Francia Rafale-t,es Amerikai szallitogepet is!”
  • 17. AstarothZ 2010. augusztus 08. 14:16
    „janika, csabakirály!!!

    <moderálva>
    Én tegnap ott voltam, 12:30 körül már felszállt a köd, és felszakadozott a felhőzet, mondhatni ideális lett az idő. Kár hogy a Eurofighter kimaradt a dinamikus programból, de ezt leszámítva nagyon király volt, köszönet érte a szervezőknek, és remélem lesz 2 év múlva is! Örömmel olvasom, hogy másokat is érdekel, és sokan ott voltak, nekik úgysem kell magyarázni a dolog szépségét és hangulatát, kitűnő családi program, a repülés és a haditechnika iránt érdeklődőknek pedig kihagyhatatlan.”
  • 16. Kadét 2010. augusztus 08. 13:20
    „"Miért kell ilyenre pocsékolni a pénzt?"
    Aki ezt a kérdést felteszi az nem látja át a dolgot. Azért kell ilyet tartani hogy ne legyen dög unalmas az ország és hogy jöjjenek a turisták. És igen, van belépő a repülőnapra.
    A másik legnagyobb baromság hogy az Agusztus 20.-ai tűzijátékra félretett pénzt odaadták az árvízkárosultaknak. Jó adjanak pénzt de ne ezt. Jó most odaadtak 400-500 milliót, de ha ebből tűzijáték lenne akkor több milliárd lenne a bevétel. Múltkor olvastam hogy csak egy szállodában 200 foglalást mondtak vissza mert bejelentették hogy nem lesz tűzijáték. Erre kibökik az ember szemét azzal hogy jaj de jótékonyak vagyunk...
    A Red Bull Air Race is sok turistát vonzott de (a bürökrácia miatt, mert gondolom valaki nem kapta meg a kenőpénzét) ez is elmarad.”
  • 15. janika 2010. augusztus 08. 13:14
    „Mi az a "HM" hogy ezt emlegetitek? Csak nem valami értékeket termelő üzem? mert ugyebár ha Hon védelemről lenne szó akkor az csak egy jó nagy röhej!”
  • 14. jirzi 2010. augusztus 08. 12:37
    „Nem sajnálom a HM től a bevételt Mindenki abból él amiből tud .Mikor szokunk le arról hogy más zsebében turkáljunk?Nem mész ki nem fizetsz .
    9"
    Valóban ilyent normális országokban nem lehet látni! "Miért nem mész valami"normális " országba lakni.
    15 Teljesen igazad van ,inkább a bemutató mint a pénz a romáknak .”
  • 13. atika3887 2010. augusztus 08. 10:07
    „A szeervezőknek üzenem: <moderálva> a külső ingyenes parkolóba nem engedtek be (pedig volt hely bőven),betereltek 1 órás dugón keresztül a laktanyáig,ahol csak fizetős helyek voltak..
    Egyébként meg számoljunk csak:több mint 100000 embert várnak a 2 nap alatt,ezt szorozzuk 3500-4000 begin_of_the_skype_highlighting              3500-4000      end_of_the_skype_highlighting forinttal.És akkor még nem beszéltünk az áruzsok bérleti díjából befolyt összegről,stb. Persze van kiadás is bőven,de garantálom,hogy jól jár vele a HM.”
  • 12. mauz 2010. augusztus 08. 09:35
    „Csaba, volt már katasztrófa légibemutatón:

    1988-ban egy légi bemutatón szörnyű baleset részei lettek a nézők. Az olasz Frecce Tricolori bemutatója közben az egyik gép alacsonyabban repült a megengedettnél, így összeütközött társával. A baleset 50 méterrel a föld felett és 300 méterre a nézőktől történt. Az égő roncs a tömegbe zuhant, 70 halottat és majdnem ezer sérültet hagyva maga után.

    Erre vágysz Kecskeméten is? Ha nem érdekel, akkor ne menj ki, de ne fikázd, és főleg ne kívánd, hogy katasztrófa legyen.

    Engem is bosszant, ha az adómból, fizetett járulékomból másoknak segélyt osztanak, amit aztán eljátékgépeznek.

    A repülés érdekel, a belépő elővételben 3500 Ft, meg tudom fizetni, kimegyek. Hogy ez az államnak mennyibe került, ebből a szempontból nem izgat, mert a repülőnapot nélkülem is megtartják. És nélkületek is, kedves Csaba és Janika.”
  • 11. Powerarc 2010. augusztus 08. 09:12
    „Nagy az Isten állatkertje, de elég alacsony a kerítése.....”
  • 10. CsabaKiraly 2010. augusztus 08. 07:59
    „A legundoritobb latvany szamomra ezek a "gyilkolo-machinak". Valahanyszor egy lezuhan tapsolok es sok-hasonlot kivanok. Ennek a rettenetes gepnek az egyetlen celja az EMBEREK GYILKOLASA. Csupan azert mennek ki mert remelem egy katasztrofat lathatok.”
  • 9. janika 2010. augusztus 08. 05:55
    „Valóban ilyent normális országokban nem lehet látni! Ennyi felesleges pénz kidobást csak is egy töketlen vezetésű országban engedélyeznek!”
  • 8. jirzi 2010. augusztus 08. 00:11
    „Bárki bármit mond ez egy egyedi élmény .Ilyet nem látsz sehol.És az idő jó volt!!!!!”
  • 7. Mankapunka 2010. augusztus 08. 00:04
    „Ti is látjátok a 2. képen az ejtőernyőst a helikopterből kiugrani??”
  • 6. Tommm 2010. augusztus 07. 23:30
    „Egyetértek az előttem szólókkal. Idén is (mint mindig) ott voltam és - bár reggel még görbült a szám - nem bántam meg idén sem.”
  • 5. Powerarc 2010. augusztus 07. 22:56
    „Én is ott voltam és azt kell mondjam megérte a sok autózás, dugóban álldogálás.
    Délelőtt még párás volt a levegő, de utána fokozatosan tisztult és ki is sütött a nap, volt hogy már melegünk is volt a tűző napon.
    Sok látványos bemutatót láttunk, volt néznivaló az égen és a földön is. Aki teheti, holnap menjen el, megéri.”
  • 4. mozart 2010. augusztus 07. 21:48
    „Egy kicsit több reklámot a hazai fiúknak! Az MH 12. Arrabona légvédelmi rakétaezred is képviselteti magát :)”
23 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Karddal vágtak meg egy férfit a fővárosban

Súlyos sérüléssel vittek kórházba egy férfit, akit szombat este a VII. kerületi Klauzál téren egy… Tovább olvasom