Kisalföld logö

2017. 11. 21. kedd - Olivér 3°C | 9°C Még több cikk.

Vasárnapi zárva tartás: a Metróra is vonatkozik a törvény

Továbbá azokra az üzletekre is, amik benzinkút területén működnek, de üzemanyagot nem árulnak.

Az Országgyűlés kedden törvényben rögzítette: a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló jogszabály hatálya azokra az üzletekre is kiterjed, amelyek benzinkút területén működnek, de nem árulnak üzemanyagot, valamint azokra, amelyek azonos helyen és időben folytatnak kis- és nagykereskedelmi tevékenységet.

Három fideszes képviselő, Szatmáry Kristóf, Mengyi Roland és Vas Imre előterjesztésére 115 igen szavaztak igennel, 37-en nemmel, 24-en pedig - köztük két fideszes, Bencsik János és Czomba Sándor - tartózkodtak.

A kis- és nagykereskedelmi tevékenységet egyszerre folytató üzletekre vonatkozó korlátozást több sajtóorgánum is lex Metróként értelmezte, vagyis úgy, hogy a szabályozás célja, hogy a Metro áruházak se nyithassanak ki vasárnaponként.

A benzinkutak területét érintő szabályozással kapcsolatban a törvényalkotási bizottság ülésén a kormánypártok részéről megerősítették: a benzinkutak saját üzletei nyitva lehetnek vasárnaponként is, a töltőállomások területén működő, de üzemanyagot nem áruló boltokra viszont vonatkozni fog a vasárnapi tilalom.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Stagnál a Fidesz támogatottsága, tovább erősödött a Jobbik

Az Ipsos adatai szerint a biztos pártválasztók körében a Fidesz a parlamenti választások óta először… Tovább olvasom