Kisalföld logö

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 18°C | 30°C Még több cikk.

Városszépítő- tagtoborzó

– A városszépítők széles körű együttműködést szeretnének kialakítani a civil szervezetekkel és az önkormányzat szakbizottságaival – jelentette ki dr. Józan Tibor, a Soproni Városszépítő Egyesület új elnöke az első vezetőségi ülést követően.
– Az új elnökség első ülésén elsősorban is a hasonló célokat kitűző szervezetekkel – így például a Castanea Környezetvédelmi Egyesülettel vagy a Fertő-táj Világörökség Egyesülettel – való együttműködés szükségessége fogalmazódott meg. Legalább ilyen fontos területnek ígérkezik az önkormányzati szakbizottságokkal való kapcsolatfelvétel, hiszen mint azt Fodor Tamás polgármester is kijelentette, a városvezetés a városszépítők egyesületére mint tanácsadó testületre számít – mondta dr. Józan Tibor, a városszépítők elnöke. – Az egyesület vezetése a tagtoborzás folytatása mellett is állást foglalt. Az utóbbi időben is nőtt a taglétszám, reméljük, így lesz az elkövetkezendőkben is. A fiatalítást tűztük ki célul.
Egyes vélekedések szerint azonban az utóbbi időszak taglétszámának növekedése a közismert lokálpatrióta, Perkovátz Tamás személyes ambícióit volt hivatva szolgálni. Bírálói összefüggésbe hozzák mostani szerepvállalását a korábbi önkormányzati ciklusban a Deák tér rekonstrukcióját bíráló kezdeményezésével. Többen úgy vélik, Perkovátz Tamás baráti körének egyesületbe való beléptetésének is köszönhető, hogy a két alelnöki poszt egyikét – dr. Bartha Dénes professzor mellett – Perkovátz nyerte el. A hajlott korára való tekintettel leköszönő elnök, dr. Kubinszky Mihály – Sopron díszpolgára – is tett a tisztújítást megelőzően egy meglepő megjegyzést: „Azért beléptetni a sok új embert az egyesületbe, hogy szavazatokat biztosítson valaki magának, jogilag lehetséges, de nem etikus. Mert így a háromszáz forintos éves tagdíjat alapul véve, néhány tízezer forintért megvásárolható lenne az egyesület.” A jelölés ugyanis – csakúgy a választás is – a tagok voksain múlik.
– A név nélküli felvetéseket teljességgel botor dolognak, és minden alapot nélkülözőknek tartom – mondta Perkovátz Tamás. – Az kétségtelen, hogy baráti körömből is akadnak tagjai a városszépítő egyesületnek, de állítom, hogy nincs szó kampányszerű beléptetésről. A választás is abszolút legitim módon történt.
– A városszépítő egyesület köztudottan teljesen pártsemleges civil szervezet, amely mindennemű pártpolitikai befolyástól távol tartotta és tartja magát – tette hozzá dr. Józan Tibor elnök. – Két hét múlva ismét találkozik az elnökség, ezt követően már a konkrét lépések következnek.
„ A városszépítő egyesület köztudottan teljesen pártsemleges civil szervezet, amely mindennemű pártpolitikai befolyástól távol tartotta és tartja magát.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vásárol szezon végi kiárusításokon?

Tovább olvasom