Kisalföld logö

2017. 06. 28. szerda - Levente, Irén 22°C | 33°C Még több cikk.

vargát is behívták

Ma Lengyelországban szerepel felkészülési mérkőzésen a Róth Antal szövetségi edző vezette U21-es válogatott. A csapat a Polonia Varsó stadionjában lép pályára 16 óra 30 perckor.

labdarúgás

„ Mivel nem hivatalos FIFA-játéknapon lépünk pályára – fogalmazott Róth Antal az mlsz.hu-nak nyilatkozva –, így nem számíthatunk minden játékosra, például azokra, akik a Honvéd és a Sopron színeiben kupameccset játszanak. Sérülés miatt nem tart velünk Rudolf Gergő és Balogh Béla sem, ugyanakkor jó hír, hogy Vadócz Krisztiánt és Magasföldi Józsefet elengedték.”
Az elutazás előtt változás történt a keretben, mert az újpesti Tisza Tibor megsérült, helyette a Győri ETO tehetségét, Varga Róbertet hívta be az edző.

Az U21-es keret

Kovács Zoltán (Bodajk FC), Kemenes Szabolcs (Ferencváros) – kapusok; Zsók József (Győri ETO), Vaskó Tamás (Újpest FC), Máté Péter (Debreceni VSC), Rodenbücher István (MTK Budapest), Pollák Zoltán (MTK Budapest) – hátvédek; Lattenstein Norbert (FC Fehérvár), Vadócz Krisztián (AJ

Auxerre), Bank István (Győri ETO), Sándor György (Újpest FC), Tőzsér Dániel (Ferencváros), Bori Gábor (MTK Budapest), Laczkó Zsolt (Ferencváros), Varga Róbert (Győri ETO) – középpályások; Magasföldi József (FC Slovan Liberec), Priskin Tamás (Győri ETO), Jovánczai Zoltán (Ferencváros) – csatárok.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kitiltaná a motorosokat az erdőből?

Tovább olvasom