Kisalföld logö

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -1°C | 9°C Még több cikk.

Várakozáson felül

Asztalitenisz

A 2006/2007-es szezonban a Győri Elektromos három csapatot indított a nemzeti bajnokság különböző osztályaiban. Az év elején célkitqzésként mindegyik csapat elé a tavalyi szereplés felülmúlását tqzte ki a szakmai stáb.


A férfi NB II-es bajnokságban szereplő Elektromos I csapata, tavalyi negyedik helyezése után a jól sikerült nyári alapozást követően idén mindenképpen a feljutást célozta meg, ami az első két hely megszerzésével teljesíthető. Ennek megfelelően a csapat két kivételével – az éllovas szombathelyiek és a dombóváriak ellenit – minden mérkőzését megnyerte. Ez pedig a harmadik helyhez volt elegendő. A második helyen álló Celldömölk előnye egy pont, így a második hely megszerezhető, főleg úgy, hogy a rivális csapatok Győrbe látogatnak majd.
A csapat teljesítménye azért is figyelemre méltó, mert a játékosok mind saját nevelésqek és a sportolás mellett egyetemi és középiskolai tanulmányokat is folytatnak, a csapat átlagéletkora pedig mindössze 21 év.
A férfi NB III-ban szereplő Elektromos II tagjai időnként hullámzóan teljesítettek, de a végeredményben nem lehet panasz rájuk. A hét mérkőzésen három győzelem, illetve vereség és egy döntetlen a mérleg, s ezzel a negyedik helyen várhatja az együttes a folytatást. A csapatot szintén

fiatal, saját nevelésq játékosok alkotják, átlagos életkoruk 17 év.
Várakozáson felül teljesített az NB I-es női csapat, mely öt győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel a második helyet foglalja el. A félszezon során végig nagyon jó, egységes csapatteljesítményt mutatott az együttes, de a tavaszi forduló biztosan nem lesz könnyq. A dobogós helyezés megtartása azonban elérhető célnak tqnik.
A férfi NB III-ban nagyszerqen szerepel a soproni Turris, mely mind a hét mérkőzését megnyerte, az EMTE Móvár I a második, míg a Pölöskei Szörp csapata pedig az előkelő 3. helyről várhatja a tavaszi folytatást.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A nagy női táska egészségtelen

A New York Times egészségügyi mellékletében közöltek szerint a túlméretezett táskák divatja nyomán egyre több nőnek fáj a nyaka és a válla. Sokan táskacipelés közben még telefonálnak is, ezért még magasabbra húzzák a vállukat, görcs alakul ki az izomzatban. A tartásra kifejezetten rossz hatással van a nagyméretű, telipakolt női táska. Tovább olvasom