Kisalföld logö

2017. 11. 18. szombat - Jenő 3°C | 8°C Még több cikk.

Válságban az állattenyésztés

Európa-szerte komoly gondokkal szembesülnek a sertés-, a szarvasmarha- és a csirketenyésztők: emelkednek a takarmányárak, ám a gazdák képtelenek áthárítani az árdrágulást a fogyasztókra.
A Reuters áttekintésében megállapítja, hogy az európai országokban a gazdák az elmúlt években képtelenek voltak eladási áraik emelésére. Számos termelő tevékenysége felhagyásának kockázatával szembesül, és ha ez bekövetkezik, emelkedni fognak az élelmiszerárak – írja a hírügynökség ipari forrásokra hivatkozva.

Bárány László, a Magyar Baromfitanács elnöke szerint véget ért az olcsó gabona korszaka, és ezzel az olcsó hús időszaka is. A világpiaci gabonaárak megduplázódtak az elmúlt 12 hónapban. Magyarországon a helyzetet súlyosbította a szárazság, amely az állatállomány hosszú távú csökkenésével fenyeget.

Németországban az idén kétszeresére emelkedtek a takarmányárak, de a hús kiskereskedelmi árak csak 3 százalékkal drágultak az év első hat hónapjában. Augusztusban a húsárak még csökkentek is 1,7 százalékkal az idén.

Michael Starp, a német DBV farmerszövetség igazgatója szerint az ágazat katasztrofális helyzetben van, mint közölte, „a kiskereskedelem nem kényszerítheti rá a végtelenségig a termelőkre a veszteséges értékesítést". Hozzátette: ha az áruházláncok nem változtatnak árpolitikájukon, akkor áruhiánnyal fognak szembesülni, mivel sok gazda felhagy a termeléssel.

A gazdák helyzete még ennél is rosszabb Spanyolországban, Olaszországban, Portugáliában, mivel ezek az országok távolabb helyezkednek el a gabonatermesztő régióktól, és emiatt többet fizetnek a gabonáért, mint az észak- vagy közép-európai országok – közölte egy spanyol agrárszakértő. „Hitelekből élünk és jövőre várhatóan sok farmer hagy fel az üzlettel" – mondta.

Nagy-Britanniában az állattenyésztést a száj- és körömfájás és az emiatt elrendelt exportkorlátozás, a nyugat-angliai nyári áradás is sújtotta. Ugyanakkor az áruházi láncok árharca miatt a húsárak alacsonyak maradtak, a takarmányoké viszont emelkedett. A brit gazdaszövetség tanácsadója szerint számos gazda részmunkaidős termelővé vált, mások felhagytak az állattenyésztéssel, mivel az értékesítési árak 15-20 százalékkal maradtak el a termelési költségektől. „A legjobb gazdálkodóinkat veszítjük el" – közölte Peter King.

A francia állattenyésztés a Húsipari Tájékoztatási Központ (CIV) igazgatója szerint a válság küszöbén áll. A borjútenyésztők helyzete a legsúlyosabb, mivel emelkedtek a tejárak. A hússzektorban a nyereséghányad igen szűk – átlagban mintegy 2 százalékos –, tehát bármely állat-egészségügyi gond vagy költségemelkedés a látens válságot valóságossá alakítja.

A tej, a tojás és a kenyér ára már emelkedett néhány országban, és most a húsárak drágulása következhet – szögezi le a Reuters, hangsúlyozva, hogy fennáll a húseladások visszaesésének a veszélye, mivel a fogyasztók, akiket sújtanak a magasabb kamatlábak miatti megemelkedett hiteltörlesztési terhek, kevesebb húst fognak vásárolni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyémánt ujjlenyomat

Második alkalommal rendezték meg azt a jótékonysági óraárverést, amelyen szinte az összes komoly… Tovább olvasom