Kisalföld logö

2017. 01. 17. kedd - Antal, Antónia -6°C | 1°C

Valódi reformért demonstrálnak

Egy valódi felsőoktatási reform érdekében fognak demonstrálni a hallgatók és szüleik, valamint több civil szervezet és egyesület képviselői szeptember 21-én Budapesten, a Kossuth téren – jelentette ki szerdán Schöberl Márton, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnökségi tagja. „Elfogadhatatlannak tartjuk a kormánynak a fejlesztési részhozzájárulásra, vagyis a tandíj bevezetésére vonatkozó elképzeléseit és eddig megtett lépéseit” – mondta. Hozzátette: ha a felsőoktatás finanszírozásának módja változatlan marad, a diákok pénze is eltűnne a rendszerben és nem eredményezné az oktatás színvonalának jelentős javulását. Schöberl Márton elmondta: mindenképp szükségesnek tartanák hatástanulmányok elkészítését a tervezett kormányzati lépésekről és szükség lenne egy, a hallgatók anyagi és szociális körülményeit feltáró átfogó tanulmány elkészítésére is. „A jelenlegi normatív finanszírozás átgondolását mi is szorgalmazzuk, az államilag finanszírozott keretszám csökkentésével is egyet tudunk érteni, de csak akkor, ha az állami támogatás mértéke nem változik és egy hallgatóra ezáltal több pénz jut” – fejtette ki. (mti)

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyerünk a bosnyák válogatott ellen?

Tovább olvasom