Kisalföld logö

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 2°C | 9°C Még több cikk.

Választható internetcsomagok

Éppen egy éve, hogy Győrben megkezdték az internet-hozzáférés lehetőségeinek megteremtését tévékábelen, berendezései egész Közép-Európában csúcsszínvonalnak számítottak.
Győr igazából jó helyzetben van az internetes hozzáférési lehetőségek tekintetében. A múlt héten mutatták be azt a rendszert, amelynek segítségével a város tíz pontján (elsőként a Városház téren és a Baross úton) a közterületeken ingyen internetezhet bárki, akinek van laptopja vagy kézi számítógépe. Másik, az internetes hozzáférhetőség szempontjából fontos lehetőség a kábeltelevíziós rendszeren továbbított szolgáltatás.

Fontosabb a biztonság

– Az egy éve először érkezett technológiai berendezések egész Közép-Európában az elsők közé számítottak – mondja Bercsényi Péter, a ViDaNet Rt. vezérigazgatója. – A hálózati adottságok Győrben nagyjából már megvoltak, s az internetes szolgáltatást el tudtuk indítani a peremkerületekben, ahol már kiépültek a fénykábelek. Nem akartunk hirtelen nagyot, látványosat lépni, amíg nem tudjuk folyamatosnak és biztonságosnak a szolgáltatást. A piacépítés igazából januárban kezdődött. Ez volt a Kábelnet Start, ami az ADSL-nek megfelelő szolgáltatás, hasonló árfekvéssel.

Igények és csomagok

Időközben a Start-csomag mellé újabbak is jöttek, igazán sikeres lett a Kábelnet Baby-csomag a maga ötezer-egynéhány száz forintos, forgalomtól független fix havidíjával. A profi felhasználók nagyobb sebességet és nagyobb postafiók-hozzáférést igényelnek, ők a Startnál egy fokozattal magasabb Mamut-csomagot választhatják.
Győrben jelenleg 700 előfizetője van a tévékábeles internetszolgáltatásnak. Országosan 60–70 ezer a hálózati telefonos és 50 ezer körüli kábeltévés internet-előfizető. (A világhálón való „közlekedésnek" ezeken kívül számos egyéb formája is van.)

Még csak a peremkerületek

Egy év elteltével a ViDaNet még mindig a megyeszékhely peremkerületeiben tudja hozzáférhetővé tenni Kábelnet-szolgáltatásait. Mos már a nagy lakássűrűségű területek következnek. Idén több mint harminc kiépített optikai pontot adnak át, s marad az átépítésből jövőre is. Győrben a tévékábeles internetezés technikai feltételeinek megteremtése félmilliárd forintos program. A vezérigazgató reményei szerint egy jó fél év múlva Győr teljes területén, ahová a tévékábelek elérnek, lehetővé válik az internetezés. Jósolni azonban nem lehet, vajon hányan veszik igénybe valamelyik csomag szolgáltatását, hiszen, mint említettük, vannak egyéb lehetőségek is.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nincs veszélyben az olvasás

Nem csak a kiállítók száma háromszorozódott meg a harmadik Győri Könyvszalonon. Becslések szerint… Tovább olvasom