Kisalföld logö

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 32°C Még több cikk.

Választás közel hétmilliárdért

Csaknem hétmilliárd forintot fordít az állam az idei országgyűlési választások lebonyolítására.
Az országgyűlési választások megrendezésére 6 milliárd 610 millió forint áll rendelkezésre – erről az Országgyűlés még tavaly decemberben hozott határozatot. Az összeg mindössze 240 millió forinttal, azaz 3,8 százalékkal több, mint 2002-ben; a növekmény messze alatta marad a négyéves inflációnak. A T. Ház talán – sok elemzővel együtt – azzal számol, hogy minden korábbinál több egyéni választókerületben hirdetnek győztest már az első forduló után, s a második etapok elmaradása jelentősen csökkenti a költségeket.


Az előző választásokon egymilliárd forintnál is több maradt meg amiatt, mert sok helyütt nem volt szükség második fordulóra. A 6 milliárd 610 millióból egyébként 100 millió forint jut a választási kampány támogatására.

Lamperth Mónika belügyminiszter a múlt héten adott ki rendeletet a pénzek felhasználási szabályairól. Ebből kiderül, hogy a személyi juttatásokat nem osztogatja bőkezűbben az állam, mint korábban. A területi választási irodák vezetőinek – a megyei főjegyzőknek – fordulónként 200 ezer, helyetteseiknek 100–100 ezer, további tagjainak 10–10 ezer forint jár. Ezek a pénzek ugyan a négy évvel ezelőtti két-háromszorosát teszik ki, de a jegyzők díjazása nem emelkedett. Az ő juttatásuk a település lélekszámától függ: ezer lakosig 20 ezer, ötezerig 24 ezer, tízezerig 30 ezer, húszezerig 40 ezer, ötvenezerig 60 ezer, százezerig 80 ezer, afelett 100 ezer forint jár, ugyancsak fordulónként.

A választási körzetek székhelyein ez 60 ezer forinttal egészül ki, szemben a korábbi 40 ezerrel. (A körjegyzőségekben a központi községen kívüli falvak most nem plusz 5–5 ezer, hanem 6–6 ezer forinttal járnak.) Az egyéni választókerületi irodák tagjainak mindössze 11 ezer forint jut, a helyi választási irodák tagjai ennél 3 ezer forinttal kevesebbet vehetnek fel. Ugyancsak alulfizetettnek tűnnek az ország több mint tízezer szavazókörének szavazatszámláló bizottsági tagjai.

A minimum tizenöt órás vasárnapi munkára csupán 10 ezer forintot kapnak, ami hozzávetőlegesen nettó 400–500 forintos órabérnek felel meg.

Pontosan meghatározott az is, hogy a településeken mennyi pénzt költhetnek a választásokra. Szavazókörönként és fordulónként 2 ezer forintot utalnak ki nyomtatványra, hirdetményekre, egyéb kiadásokra 11.600 forint jut. A névjegyzék és az értesítő szelvény elkészítését darabonként 15 forintból kellett megoldani, míg a kopogtatócédulák kézbesítésére, más értesítések kiküldésére 50–50 forint kerül címenként. Az egyéni választókerületi központok 195 ezer forintot kapnak dologi kiadásaikra.

(A cikkben szereplő valamennyi járandóság bruttó, azaz az adók és járulékok levonása nélkül értendő.)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rosszkedv vagy depresszió?

Ilyenkor, tél végére, tavasz elejére kimerülnek a tartalékaink, mind fizikailag, mind pedig… Tovább olvasom