Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 25°C Még több cikk.

Válás közös megegyezéssel

„ Közös megegyezéssel” válik Bogyoszló és Szilsárkány. Rövidesen véget ér a két település által 2005 szeptembere óta fenntartott körzeti általános iskola meglehetősen rövidre szabott története.
Bogyoszlón megoldódni látszik az úgynevezett iskolaügy. Korábban beszámoltunk róla (Kisalföld, 2007. február 9.), hogy a gyereklétszám drasztikus csökkenése miatt a helyi önkormányzat képviselő-testülete az iskola bezárását tervezi. A döntés ellen egyesek hevesen tiltakoztak, mások viszont megértőbbnek bizonyultak a falubeliek közül. Az önkormányzat vezetői falugyqlést, tájékoztatót szerveztek az érintett szülők részére.
Sebestyén Katalin polgármester szerint úgy tqnik, hogy ismét helyreáll a béke a településen és lassan mindenki megérti, hogy 36 tanulónak képtelenség fenntartani a községi iskolát.
Kifejtette: az intézmény megszüntetése kényszer szülte döntés, az anyagiak hiánya miatt kellett ezt a határozatot meghozniuk.
Közben pedig keresik a megoldást arra, hogy a bogyoszlói gyerekek melyik intézményben folytathatják tanulmányaikat. Két lehetőséget, illetve két iskolát ajánlottak a szülőknek: a farádit és a rábatamásit. Mindkét intézményt megtekinthették, a tárgyalást hamarosan megkezdi az önkormányzat.
Bogyoszló polgármestere azt is elmondta, hogy egyezségre jutottak Szilsárkánnyal a békés válásról, és „közös megegyezéssel” szüntetik meg a Bogyoszló–Szilsárkány Körzeti Általános Iskoláról 2005-ben kötött megállapodást.
Zöld Péter, Szilsárkány polgármestere is megerősítette a békés szakítás tényét Bogyoszlóval. Érdeklődésünkre elmondta: a tavalyelőtti megállapodás megszüntetése miatt nekik is megoldást kellett keresniük arra, hogy a falubeli gyermekek idén szeptembertől hol folytathatják tanulmányaikat. Végeztek egy felmérést, melyből kiderült, hogy a megkérdezett harmincöt szülő közül harmincegy a szili általános iskolát választja. Mint fogalmazott, polgármesterként az a dolga, hogy a szülők akaratának megfelelően járjon el. Zöld Péter arra a kérdésre egyelőre nem tudott válaszolni, hogy mi lesz az üresen maradó szilsárkányi iskolaépület sorsa.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csörgő Sándor a legtöbbet idézett magyar matematikus

A szegedi egyetem Bolyai-intézetében Csörgő Sándor valószínűségszámítással és matematikai… Tovább olvasom