Kisalföld logö

2018. 08. 18. szombat - Ilona 18°C | 29°C Még több cikk.

Vakvágányon a Sulinet Expressz?

A nyárig még biztosan marad az adókedvezményes Sulinet Expressz program.
A nyárig még biztosan marad az adókedvezményes Sulinet Expressz program, hiszen a beszállítókkal addig szól a szerződés. Ám egyre több hír szól arról, csökken az „expressz" kezdeti lendülete, az adóreformerek pedig már a megszüntetésén gondolkodnak.

Bizottság a megszüntetésről

A múlt év végéig a 2003 nyarán indult Sulinet Expressz forgalma meghaladta a 45 milliárd forintot, 130 ezer családhoz került új számítógép és 30 ezer gépet újítottak fel. A kezdeti lendület egyre csökken, s a Pénzügyminisztérium adóreformmal foglalkozó bizottsága már a program megszüntetését is javasolja.

Pontosabb szabályozással

E hírek kapcsán tartott tegnap sajtótájékoztatót Győrben Birkás Tivadar fideszes országgyűlési képviselő. Mint mondta, a program nem érte el valódi célját, nevezetesen, hogy jelentősen növelje a családokban a számítógépek számát. Ez az „ellátottság" mindössze 3 százalékkal nőtt. A képviselő emlékeztetett rá, hogy még a program indulása előtt, 2002 októberében az Országgyűlés Ifjúsági és Sportbizottságának ülésén felhívta a figyelmet: pontosabban szabályozni kellene a Sulinet Expressz keretében adókedvezménnyel vásárolható hardverek körét. Ugyanekkor Szakács Imre is felvetette, hogy nem törvényben, de alacsonyabb szintű jogszabályban évente meg kellene határozni az adókedvezménnyel vásárolható cikkek listáját.

Másra kellene a kedvezmény

A tapasztalat az lett, hogy valóban legtöbben nem új számítógépet, hanem szórakoztatóelektronikai cikkeket és például digitális fényképezőgépeket vásároltak. (Utóbbit később kivették a kedvezményezetti listáról.) Birkás Tivadar szerint ha a sulinetes vásárlásokra elköltött 45 milliárd forint valóban az eredeti célra ment volna el, akkor ma nem 130 ezer, hanem félmillióval több számítógép lenne a családokban. Ma Magyarországon összesen 1,3 millió háztartásban van számítógép.

A sulinetes kedvezményt nem joystickra vagy a modern játékok futtatására alkalmas hardverre kellene adni, hanem a tanulást, oktatást segítő szoftverekre is, és tényleg azokat segíteni, akik egyébként nem tudnak számítógépet venni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Itt a tavaszi pollencsúcs

Különösen intenzíven kezdődött az idei pollenszezon: a rendszerint márciustól szeptemberig tartó időszak a késői tavasz miatt csak a múlt héten kezdődött, és a hagyományosan márciusban virágzó allergén növények pollenszórása is április elejére került át. Jelenleg a nálunk őshonos növények közül egyszerre virágzik a mogyoró, a nyír, a kőris, az éger, a fűz, a gyertyán és a nyár. Tovább olvasom