Kisalföld logö

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 21°C Még több cikk.

Vagyonadó – kalkulátorok, aktuális adózási kötelezettségek

Vagyonon és önbevalláson alapuló országos adó a hazai rendszerben még nem volt, ezért az első évben sok ingatlantulajdonosnak fejtörést okozhat a teendők közötti eligazodás.

Az APEH Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatósága készített segítségképp összeállítást a tudnivalókról.

A vagyonadó a lakó- és üdülőingatlan-tulajdonosokat érinti. A tulajdonosok három csoportba oszthatók. Egyik azoké, akiknek sem adóbevallási, sem adófizetési kötelezettséggel nem jár az új adó, mert ingatlanuk adómentes. Például a 30 millió forint forgalmi érték alatti, a tulajdonos lakhelyéül szolgáló lakás. A másik csoportba tartozóknak adóbevallást kell készíteni, de fizetni nem kell. A harmadik kategória az adófizetők köre, akik a fizetési kötelezettség mellett adóbevallást is készítenek.

Annak eldöntéséhez, hogy kit terhel adókötelezettség, meg kell állapítani az ingatlan számított értékét és forgalmi értékét. A számított érték a lakóingatlan hasznos alapterületének és a törvény által az adott megyére és településfajtára meghatározott átlagértéknek a szorzata. Az APEH honlapján működő számított ingatlanérték-kalkulátorral pillanatok alatt kiszámítható összeg kizárólag arra ad választ, hogy kell-e adóbevallást készíteni. 30 millió forint, második ingatlannál 15 millió forint feletti értéknél a benyújtása kötelező.

Az adót az ingatlan forgalmi értéke, mint adóalap után kell fizetni. Meghatározásához segítséget nyújthat az APEH honlapján található másik kalkulátor, a becsült ingatlanérték-kalkulátor. Használata nem kötelező, kizárólagos célja az adózók segítése. Ez a kalkulátor az ingatlanforgalmi adatokra építve megmutatja, hogy a kitöltéskor megadott település adott közterületén mennyit ér egy átlagos lakás, ház, üdülő. Ez az érték megegyezhet a tényleges, illetve reálisnak ítélt forgalmi értékkel, de el is térhet tőle. Az ingatlannak ugyanis lehetnek olyan – a kalkulátor által figyelembe nem vehető – sajátosságai is, amelyek a valós forgalmi értéket jelentősen befolyásolják. Ezekről a sajátosságokról csak a tulajdonos tud. Eltérést okozhat, ha az átlagosnál rosszabb vagy jobb állapotú az ingatlan. Az extrafelszerelések, padlóburkolatok, egyebek mind-mind módosíthatják az árat és a közeli környezetben is lehetnek egyedi értékmódosító körülmények. Ezek mérlegelése és a forgalmi érték meghatározása a tulajdonos feladata.

Adót akkor kell fizetni, ha a forgalmi érték meghaladja a 30 millió, másodikként megjelölt ingatlan esetén a 15 millió forintot. Amennyiben az adóalany rendelkezik még további – harmadik, negyedik – lakóingatlannal, akkor ezek értékétől függetlenül adófizetési kötelezettség keletkezik. Az adókötelezettség megállapításakor az ingatlan teljes értékét kell alapul venni, nem pedig a tulajdoni hányaddal arányos értéket. Természetesen fizetni csak a tulajdoni arány alapján kell. Például a két személy tulajdonában lévő 40 millió forint értékű lakás egy tulajdonosra eső értéke ugyan kisebb lehet 30 milliónál, de a teljes ingatlan értéke miatt adóköteles. A személyenkénti adó a tulajdoni hányadhoz igazodik.

A kalkulátorok csak segítséget adnak az adózóknak, nem helyettesítik a helyszíni információkat teljes körűen értékelni képes ingatlan-értékbecslést. A kalkuláció adatait csak akkor menti el az adóhatóság, ha az ügyfél hivatalos visszaigazolást kér az eredményről. A mentés célja a hitelesség biztosítása, hiszen a kalkulált eredmény szerepeltetése a bevallásban mentesít adóellenőrzésnél a bírság szankciói alól. Ehhez azonban az adatok összevetésekor az e-mailben kapott számításnak egyeznie kell az APEH által megküldöttel.


Fontosabb határidők

Február 25-ig kell bevallania a vagyonadót az általános forgalmi adó fizetésére kötelezett magánszemélyeknek, az egyéni vállalkozóknak és bevételi nyilvántartást vezető evaalany társaságoknak. Május 20-ig a magánszemélyeknek. Május 31-ig a kettős könyvvitelt vezető evaalany társaságoknak, a nem magánszemély adózóknak, azoknak is, akik a naptári évtől eltérő üzleti évet választottak. Az adófizetési kötelezettséget két részletben kell teljesíteni. Az első részlet megfizetése a bevallási határidővel egyidejűleg esedékes, az éves adó összegének másik felét szeptember 30-ig kell teljesíteni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

MSZP: spórolhatnak a távfűtéses lakásban élők

Az MSZP szerint a távhő általános forgalmi adókulcsának, az alapdíjnak és a hődíjnak a… Tovább olvasom