Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 4°C

Vádemelés jöhet a monorierdei vonatbaleset ügyében

Lezárták a Monorierdőn tavaly októberben történt négy halálos áldozatot követelő vasúti szerencsétlenség nyomozását - hangzott el a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság keddi sajtótájékoztatóján. A rendőrök kedden küldik meg az iratokat a Budakörnyéki Ügyészségnek, vádemelési javaslattal a vonatvezető ellen. A nyomozás és a szakértői vizsgálatok egyértelműen megállapították, hogy a vonatot vezető férfi hibázott: az úgynevezett vonatbefolyásoló berendezést kikapcsolta és 78 kilométeres sebességgel rohant bele az előtte lassan haladó InterCitybe. A mozdonyvezető akár 15 évet is kaphat.
Fél év után, áprilisban lezárták a nyomozást a Monorierdőnél tavaly ősszel történt vasúti szerencsétlenség ügyében.

A szakértői vizsgálatok alapján egyértelmű, hogy a vasúttársaságnál 18 éven át dolgozó férfi hibázott: a tolatáskapcsoló segítségével kikapcsolta a vonatbefolyásoló berendezést, és figyelmen kívül hagyta a korábbi vészjelzéseket. A Pilis állomásról induló vonatok vezetőit ugyanis tájékoztatták, hogy zárlat miatt fokozott figyelemmel, és csak 15 kilométeres sebességgel lehet haladni. A személyvonat vezetője a figyelmeztetés ellenére 108-ra gyorsította a 350 tonnás szerelvényt, így robogott az előtte lassan haladó - csupán néhány perccel korábban induló - IC felé. A vezető az eőtte lévő vonatot akkor vette észre, amikor attól már csak 200 méter távolságra volt: vészfékezett, majd a fülkéjét elhagyva szólt az utasoknak, hogy kapaszkodjanak, karambolozni fognak. A személyvonat a fekete doboza által rögzített adatok szerint 78 kilométeres sebességgel csapódott az előtte haladó InterCitynek.

A sajtótájékoztatón, újságírói kérdésre elhangzott, hogy a vonat vezetőjének vallomása nem publikus. Abból csupán annyit elárultak el, hogy állítása szerint szabad jelzést kapott, azért haladt több mint 100 kilométeres sebességgel. A vizsgálatokba bevont három igazságügyi szakértő véleménye ezt egyértelműen cáfolja, szerintük a vasút ezen szakaszán egyetlen fényjelző nem működhetett.

A személyvonat vezetőjét halálos tömegszerencsétlenséget okozó gondatlan veszélyeztetés, valamint különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, közérdekű üzem működésének gondatlan megzavarásával gyanúsítják, amiért akár 15 év börtönbüntetést is kiszabhatnak rá. A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy az eljárás teljes költsége 156,5 millió forint volt. Ebben szerepel a vonatpótló autóbuszok beállítása, a vonatjegyek visszaváltása, a kerülőutak kijelölése, a MÁV elmaradt haszna és a különböző szakértői díjak is.

Monorierdőnél október 6-án történt vonatbaleset: a Nyíregyháza felől Budapestre tartó Hajdú IC-vonatba hátulról belerohant a Ceglédről ugyancsak a fővárosba tartó személyvonat egy olyan helyen, ahol korábban meghibásodott a vasúti biztosító berendezés. A balesetben hárman a helyszínen, egy sérült pedig a kórházban halt meg. Összesen 44-en sérültek meg, közülük 11-en súlyosan. A baleset után Szabó Pál közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter, valamint a MÁV elnöke és vezérigazgatója is felajánlotta lemondását, ám utóbbiét Gyurcsány Ferenc nem fogadta el.

Olvasóink írták

  • 1. miracle 2009. április 21. 20:21
    „http://www.kisalfold.hu/belfold_hirek/halalos_aldozatokat_kovetelt_a_monorierdoi_vonatbaleset/2072977/
    9. hozzászólás miracle 2008.10.06. 16:22
    A személyvonat mozdonyvezetője 100%, hogy hibázott, egy foglalt térközben mit keres kb 80-100 km/h-val (amiről ugye csak 50-re tudott lelassulni)?

    Azért elment fél év, meg pár milla szakértői díjakra....”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyilvános a kormány válságkezelő programja - Töltsd le innen

Bárki elolvashatja a Bajnai-kormány részletes válságkezelő porgramját az interneten. A kedden… Tovább olvasom