Kisalföld logö

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 0°C | 13°C Még több cikk.

Vádemelés: életveszélyes sérülést okozott a rabló

A támadó többszörös visszaesőnek számít, jelenleg más ügyben jogerős szabadságvesztését tölti.
A vád szerint a 33 éves férfi tavaly májusban a Keleti pályaudvar közelében, a vonatra várva éjszakázó turistáktól rabolt, közben az egyiküknek életveszélyes sérülést okozva. 

A két Fülöp-szigeteki férfi 2016. május 9-én érkezett Budapestre, ahonnan Prágába terveztek továbbutazni. A vonat már másnap hajnalban indult a Keleti pályaudvarról, ezért úgy döntöttek, hogy nem vesznek ki szállást, hanem inkább a pályaudvar közelében töltik el az éjszakát, és várják meg a vonat indulását. A sértettek elhatározásuk szerint egy VII. kerületi pékség fedett teraszán helyezkedtek el. Egyikük vállalta, hogy ébren marad és vigyáz a csomagokra, a másik pedig elaludt. 

A vádlott a kora hajnali órákban az utcán sétálva meglátta a teraszon pihenő két férfit, odament hozzájuk és megpróbált az ébren lévő sértettel szóba elegyedni, aki azonban ettől elzárkózott. A vádlott kihasználta az álmossággal küzdő férfi figyelmének lankadását, felkapta a sértett mellett lévő - a benne lévő értékekkel együtt összesen mintegy 500.000 forintot érő - egyik utazótáskát, és azzal elfutott.
A táska visszaszerzése érdekében a sértett a férfi után futott és amikor utolérte, dulakodás alakult ki közöttük. Ennek során a vádlott megragadta a sértettet és erővel ellökte, aminek következtében a férfi a földre esett és a fejét a betonba ütötte. A támadó ezután elmenekült a helyszínről.

A sérült férfit -  aki életveszélyes fejsérüléseket szenvedett - társa vitte kórházba. 

A Fővárosi Főügyészség a jelenleg más ügyben jogerős szabadságvesztését töltő vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntettével, valamint rablás bűntettével vádolja, és vele szemben végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabását, valamint annak megállapítását indítványozza, hogy a többszörös visszaesőnek minősülő férfi feltételes szabadságra nem bocsátható.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy magyar titkosszolga beszél Európa orosz fenyegetettségéről

Egy magyar titkosszolga beszél Európa orosz fenyegetettségéről
Egy titkosszolgálati offenzíva zajlik az Európai Unió ellen - mondta az egykori titkosszolgálati… Tovább olvasom