Kisalföld logö

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda 0°C | 7°C Még több cikk.

Vádat emeletek a Teréz körúti robbantás ügyében

A Teréz körúti robbantás ügyében a Központi Nyomozó Főügyészség élet elleni és közbiztonság elleni bűncselekmények miatt emelt vádat a Fővárosi Törvényszéken - közölte az ügyészség pénteken az MTI-vel.
Keresztes Imre főügyész közleménye szerint az előzetes letartóztatásban lévő elkövetőt előre kitervelten, aljas indokból, több ember és hivatalos személy sérelmére, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettének kísérletével, robbanóanyaggal és robbantószerrel visszaélés bűntettével, valamint terrorcselekmény előkészületének bűntettével vádolják.

A vádirat lényege szerint tavaly szeptember 24-én este a vádlott a főváros VI. kerületében, a Teréz körúton robbanószerkezetet - és a rombolóhatás fokozása érdekében nagy mennyiségű szöget - tartalmazó táskát tett le a földre. Kivárta, míg a szokásos útvonalat bejáró egyenruhás rendőrök a táska közvetlen közelébe érnek, és a robbanószerkezetet a járőrpár megölésének szándékával, távirányítással működésbe hozta. A férfi célja az volt, hogy miután megölte a sértetteket, elvegye lőfegyvereiket.

A robbanás ereje alkalmas volt arra, hogy a járőröket megölje, más, a közelben tartózkodó emberek pedig akár életveszélyesen megsérüljenek. 

A két rendőr súlyos, életveszélyes, egy harmadik sértett pedig nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett - emlékeztettek.

A vádlott később a Belügyminisztériumnak (BM) elküldött e-mailben leírta a robbanószerkezet összetételét, elkészítésének lépéseit, és jelezte, hogy hamarosan konkrét követelésekkel áll elő. Azt tervezte, hogy a BM-et egymillió euró összegű készpénz kifizetésére kényszerítse azzal a fenyegetéssel, hogy ha nem teljesítik követélését, akkor újabb robbantásokat követ el.

Végül azonban - 2016. október 19-én - a TEK munkatársai elfogta a férfit.

Az ügyészség szerint a vádlottnak módjában állt volna folytatni, amit eltervezett, mivel a birtokában lévő robbanóanyagok és gyújtószerkezetek felhasználásával olyan szerkezet elkészítésére volt képes, amely több ember életének kioltására alkalmas.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Czibere: mérséklődött a szegénység, felére csökkent a munkanélküliség

A deprivációs index, vagyis a javakhoz való általános hozzáférés jelentősen javult - mondta az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára. Tovább olvasom