Kisalföld logö

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 17°C Még több cikk.

Üzleti tervek: Verseny diákoknak

Üzleti tervek versenyét hirdette meg a SIA. A csapat jelenleg a győri Széchenyi-egyetem keretei között működik, s céljuk az egyetemi, főiskolai hallgatók piacképes ötleteinek felkarolása, az ötletgazdák felkészítése a sikerre.

Út a csillagokhoz
SIA: segítik a kreatív ötletek megvalósulását Sic Itur ad Astra, azaz Így jutunk a csillagokhoz. Ez a mottója, s egyben a neve (SIA) is annak a társaságnak, amelyet a Széchenyi egyetemen hoztak létre. Tagjai: dr. Rab Károly, Kovács Zsolt, Légrádi Viktória, Mándli Géza és Szabó Dóra. Céljuk, hogy létrehozzanak, életben tartsanak és sikeressé tegyenek egyetemisták, főiskolások által kiötlött innovatív termékeket, szolgál tatásokat, eljárásokat megvalósító vállalkozásokat. A megvalósítás módja a „Kreatív derby": évente versenyt hirdetnek, amelyen elsősorban főiskolai-egyetemi hallgatók vehetnek részt vállal kozásképes ötleteikkel.

A pályázatokat zsűri bírálja el és az életképesnek tartott ötletek színvonalától függően egy vagy több pályázó a kezdéshez szükséges támogatást kap, illetve a későbbiekben a SIA aktívan figye lemmel kíséri, segíti a vállalkozások sikeres működését. A verseny három szintből áll Az első szinten a résztvevők magával az ötlettel indulnak el. Az a feladatuk, hogy röviden leírják az ötletüket.
Ezeket szakmai zsűri minősíti. A szűrőn átjutó pályázók a második szinten képzéseken, fel készítéseken, előadásokon vesznek részt. A harmadik szinten egy üzleti tervet kell készíteniük, ahol már nemcsak az ötlet számít, hanem az is, hogy hogyan akarja a versenyző azt megvalósítani. Ki kell ala kítaniuk a saját koncepciójukat, majd az egészet prezentálniuk kell a zsűri előtt. Végül kihirdetik a díjazottakat.
Többféle díj kiadását tervezik, ezek között szerepel jelentős pénz díj, testre szabott tanácsadás, kedvező hitellehetőség biztosítása, pi ackutatás készíttetése.

A SIA keretében lehetőséget kívánnak adni olyan piacképes ter mékek gazdáinak is, akik nem akarnak azonnal önálló vállalkozást kezdeni, de szeretnék termékeiket megvalósítani, eladni.

Jelentkezési határidő: 2002. október 15.
Cím: sia@hello.hu.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyermekműsor szakkollégiumot hoznának létre a filmesek

A magyar nyelvű televíziós csatornákról egyre inkább kiszorulnak a gyermekeknek szóló értékes, saját… Tovább olvasom