Kisalföld logö

2017. 06. 27. kedd - László 19°C | 30°C Még több cikk.

Úton vagyunk valamennyien

„ Atyja már messziről meglátta őt és megesett rajta a szíve.” (Lk.15/20b.)

Az evangéliumok talán legszebb példázata a tékozló fiú megrendítő története. Benne mutatkozik meg a legszemléletesebben Isten atyai, irgalmas szeretete. Tanulságos módon mutatja be az ember útját, aki egyre távolabbra kerül az atyai háztól. A drasztikus, minden hidat felégetni kívánó elszakadás azonban csak rövid távon kecsegtet sikerekkel: amint elfogy a pénz, elfogynak a barátok, eltqnik a csillogás is. Hirtelen a kemény realitással találja magát szembe az ember, s egyszeriben felértékelődik és hiányozni kezd mindaz, amit azelőtt nagyvonalú könnyedséggel a háta mögött hagyott. Az „örök alapséma” szerint kétféle megoldás létezik ilyenkor: keserq letargiába esik és elveszik, vagy Isten irgalmas szeretetébe kapaszkodva szakít addigi életével, azaz megtér az ember. A tékozló fiú – bár tele van kétségekkel, hogy vajon maradt-e még számára hely az atyai házban –, ha csak béres lehet is, de elhatározza – hazatér. „Fölkelek és atyám házába megyek.” Tudja, most már teljes bizonysággal érzi, hogy csupán szolgaként is sokkal jobb sora lesz odahaza, mint gyökértelenül és reménytelenül a bqn mocskában kiszolgáltatottan fetrengeni. S minden számonkérésre, büntetésre elkészülten igazi meglepetés várja. Atyja már messziről meglátja, megesik rajta a szíve és elébe siet. A nyakába borul és megcsókolja. Igazi örömünnep következik. A tékozló fiú hazatért. (Vö. Lk.15/11-26.)
Isten igazságosságánál csak irgalma nagyobb. Nem a büntetésben leli örömét, hanem a megbocsátásban. Jóságos atya, aki minden tékozló fiainak elébe siet. Azonban csak annak lehet elébe menni, aki úton van. Hiába a végtelen irgalom, megbocsátani csak annak lehet, aki eljut az őszinte bqnbánatra.
Sajátosan emberi tulajdonságunk, hogy csak akkor tudunk valamit igazán értékelni, ha már nincsen a birtokunkban. Csak kevesen vannak, akik képesek időben felismerni a dolgok igazi súlyát és lényegét. Kevesen vannak, akik képesek úgy megélni az otthon melegét és szeretetét, hogy el sem „kellett " menniük onnan.
Ha nem is érzékeljük, úton vagyunk valamennyien. Csupán az irány, a mentalitás lehet különböző. Azonban nem mindegy, hogy az út végén a teljes pusztulás vagy az atyai ölelő karok várnak. Úton vagyunk. Makacsul és büszkén hátraszegett nyakkal útban a nagyvilág felé, akiket nem hat meg a hátuk mögül hallatszódó sírás; vagy éppen lehorgasztott fejjel, csonttá és bőrré aszottan, a poklok poklát megjártan, de igaz bánattal hazafelé…

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Úton vagyunk valamennyien

„ Atyja már messziről meglátta őt és megesett rajta a szíve.” (Lk. 15/20b) Tovább olvasom