Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 24°C Még több cikk.

Úton vagyunk valamennyien

„ Atyja már messziről meglátta őt és megesett rajta a szíve.” (Lk. 15/20b)

Az evangéliumok talán legszebb példázata a tékozló fiú megrendítő története. Benne mutatkozik meg a legszemléletesebben Isten atyai, irgalmas szeretete. Tanulságos módon mutatja be az ember útját, aki egyre távolabbra kerül az atyai háztól. A drasztikus, minden hidat felégetni kívánó elszakadás azonban csak rövid távon kecsegtet sikerekkel: amint elfogy a pénz, elfogynak a barátok, eltqnik a csillogás is. Hirtelen a kemény realitással találja magát szembe az ember, s egyszeriben felértékelődik és hiányozni kezd mindaz, amit azelőtt nagyvonalú könnyedséggel a háta mögött hagyott.
Az „örök alapséma” szerint kétféle megoldás létezik ilyenkor: keserq letargiába esik és elveszik, vagy Isten irgalmas szeretetébe kapaszkodva szakít addigi életével, azaz megtér az ember. A tékozló fiú – bár tele van kétségekkel, hogy vajon maradt-e még számára hely az atyai házban –, ha csak béres lehet is, de elhatározza: hazatér. „Fölkelek és atyám házába megyek.” Tudja, most már teljes bizonysággal érzi, hogy csupán szolgaként is sokkal jobb sora lesz odahaza, mint gyökértelenül és reménytelenül a bqn mocskában kiszolgáltatottan fetrengeni. S minden számonkérésre, büntetésre elkészülten igazi meglepetés várja. Atyja már messziről meglátja, megesik rajta a szíve és elébe siet. A nyakába borul és megcsókolja. Igazi örömünnep következik. A tékozló fiú hazatért. (Vö. Lk. 15/11–26.)
Isten igazságosságánál csak irgalma nagyobb. Nem a büntetésben leli örömét, hanem a megbocsátásban. Jóságos atya, aki minden tékozló fiának elébe siet. Azonban csak annak lehet elébe menni, aki úton van. Hiába a végtelen irgalom, megbocsátani csak annak lehet, aki eljut az őszinte bqnbánatra.
Sajátosan emberi tulajdonságunk, hogy csak akkor tudunk valamit igazán értékelni, ha már nincsen a birtokunkban. Csak kevesen vannak, akik képesek időben felismerni a dolgok igazi súlyát és lényegét. Kevesen vannak, akik képesek úgy megélni az otthon melegét és szeretetét, hogy el sem „kellett” menniük onnan.
Ha nem is érzékeljük, úton vagyunk valamennyien. Csupán az irány, a mentalitás lehet különböző. Azonban nem mindegy, hogy az út végén a teljes pusztulás vagy az atyai ölelő karok várnak. Úton vagyunk. Makacsul és büszkén hátraszegett nyakkal, útban a nagyvilág felé, akiket nem hat meg a hátuk mögül hallatszó sírás; vagy éppen lehorgasztott fejjel, csonttá és bőrré aszottan, a poklok poklát megjártan, de igaz bánattal hazafelé…
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

MIVEL TÖLTÖTTE MÁRCIUS 15-ÉT?

Tovább olvasom