Kisalföld logö

2017. 10. 18. szerda - Lukács 12°C | 22°C Még több cikk.

Úrnapját ünneplik a katolikusok

Ebből az alkalomból Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek délelőtt 10 órakor ünnepi szentmisét mutat be a budapesti Szent István-bazilikában, majd körmenetet tartanak.
Úrnapját ünneplik ma a katolikusok, ebből az alkalomból Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek délelőtt 10 órakor ünnepi szentmisét mutat be a budapesti Szent István-bazilikában, majd körmenetet tartanak - tájékoztatta Tóth János Csaba, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye sajtóreferense az MTI-t.

Úrnapja ünnepét 1264-ben rendelte el IV. Orbán pápa, ez a Szentháromság vasárnapja után az első olyan ünnep, amely nem konkrét bibliai eseményt jelenít meg, mint a húsvéti vagy a karácsonyi ünnepkör, hanem egy úgynevezett "hittitkot".

A Krisztus testét és vérét jelképező oltáriszentség titkát megjelenítő ünnepet eredetileg a pünkösdöt követő vasárnap utáni csütörtökön ünnepelték, majd ezt VI. Pál áttette a következő vasárnapra. Ennek ellenére sok helyen, így Rómában is megmaradt a csütörtöki ünneplés szokása.

Úrnapja manapság a virágszőnyegekről, a falusi virágsátrakról és a körmenetről ismert, utóbbi szokás a XV. századtól terjedt el. A körmenetek a lakott területeket járták végig, szimbolizálva, hogy Jézus jelen van a falvakban, városokban egyaránt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elő a szelvényekkel! Ezek az ötös lottó nyerőszámai

Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki. Tovább olvasom