Kisalföld logö

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 6°C | 10°C Még több cikk.

Unicentral-Győri Dózsa–Pannonhalma 0–0

Győr, 100 néző. V.: Lukácsi.

Dózsa: Vörös – Pirka, Forgács, Varga, Stemmer (Kovacsics), Peczár, Csonka, Ördög, Szpevár, Tóth (Kutich), Gérnyi. Edző: Szipőcs Attila.
Pannonhalma: Novák – Nemoda P., Németh, Ress A., Nemoda V., Imre, Ress T., Csollány, Forika, Erdélyi (Tóth), Kovács (Horváth). Edző: Novák Béla.
A házigazdák valamivel közelebb álltak a győzelemhez.
Jók: senki, ill. Ress A., Németh, Csollány.
Szipőcs Attila: – Csak az első félidőben nyolc százszázalékos gólhelyzetet hagytunk ki. Elérkezett az idő a helyzetünk átértékelésére.
Novák Béla: – Úgy gondolom, teljesen megérdemelten szereztünk pontot, annak pedig külön örülök, hogy ezt kapott gól nélkül tettük.

Abda–ÖTC-Mosoni Kenyér 1–1 (0–0)

Abda, 400 néző. V.: Krónavetter J.
Abda: Takács – Neszméry, Saru, Baranyai, Magyar, Herczeg (Tomasovszky), Csanaki, Győry, Burányi, Tóth (Izsáki), Bujdosó. Edző: Izsáki László.
Öttevény: Dold – Nagy, Benkő, Szabó, Molnár, Tollár, Bárdosi, Kamocsai (Varga), Csáki (Mészáros), Szári, Baracskai. Edző: Keglovich Ferenc.
Gsz.: Molnár, ill. Magyar. Kiállítva: Győry.
A két szomszédvár vetélkedéséből változatos, nagy iramú mérkőzés alakult ki. A döntetlen igazságos.
Jók: Takács, Magyar, Saru, ill. Dold, Molnár, Tollár.
Izsáki László: – A megye két legjobb kapusa igazságos döntetlenre hozta a rangadó jellegű mérkőzést.
Keglovich Ferenc: – Jó, de végül is egyikünknek sem jó.

Lébény-Taraxa–Fertőszentmiklós 2–0 (0–0)

Lébény, 300 néző. V.: Stenger.
Lébény: Hiba – Hécz, Tóth B., Kovács K., Tétedli Gábor, Hálám (Varga), Hegedűs, Tolnai (Kovács Gy.), Pátka, Limp (Farkas I.), Tétedli Gergő. Edző: Gulyás Imre.
Fertőszentmiklós: Kovács – Farkas, Varga, Németh, Horváth T., Hatejer, Bognár (Psze), Árki (Ratatics), Horváth I. (Szalay), Mozsolits, Ábrahám. Edző: Árki Zoltán.
Gsz.: Tétedli Gergő, Tóth B.
Közepes színvonalú mérkőzésen a hazai csapat második félidei jobb teljesítményével biztosan nyert a több helyzetet is elhibázó fertőszentmiklósiak ellen.
Jók: Tóth B., Tétedli Gergő, Hécz, ill. Hatejer, Mozsolits.
Gulyás Imre: – Tudtam, hogy küzdelmes mérkőzés lesz, ezért sokat jelent a megszerzett három pont.
Árki Zoltán: – Míg elöl sorozatban kihagyjuk helyzetünket, a védelemben pedig minden mérkőzésen benne van az egyéni hiba, addig nehéz mérkőzést nyerni.

Győrladamér–Egyházasfalu 2–4 (0–1)

Győrladamér, 100 néző.
Győrladamér: Nagy L. – Stróbli A., Papp J., Reider I., Horváth R., Vadász P., Fekete K., Molnár Z. (Molnár A.), Száraz J., Béli, Virág. Edző: Virág Attila.
Egyházasfalu: Kozma – Berkes (Olasz), Farkas, Kiss J., Menyhárt, Kiss D., Kontor, Tóth, Répcei (Práznek), Csaplovits (Márk), Szabó, Gosztom. Edző: Vass Péter.
Gsz.: Virág, Száraz, ill. Répcei, Práznek, Kiss D., Kontor.
Virág Attila: – A célfutball győzedelmeskedett a Győrladamér „teszetosza” futballja ellen.
Vass Péter: – Örülök, hogy csapatunk felmérte a mérkőzés fontosságát, ennek megfelelően játszott. További sok sikert kívánok az ellenfélnek.

Petőháza–Nagyszentjános 1–2 (0–1)

Petőháza, 200 néző. V.: Tóth A.
Petőháza: Deme – Müller N., Németh, Müller Zs., Hadarics Cs., Hadarics K., Steiner, Szabó Ádám (Szabó Áron), Horváth (Heller), Pokrocz, Bognár. Edző: Kőrös Gyula.
Nagyszentjános: Veller – Varga, Kertész P., Bugár, Kertész B. (Böröczki), Domján, Fodor, Prutzky, Zvezdovics, Megyeri, Szabó A. (Hérics). Edző: Soós Imre.
Gsz.: Steiner P., ill. Fodor, Müller Zs. (öngól). Kiállítva: Zvezdovics.
A gyenge napot kifogó hazaiak ellen a vendégek néhány villanása és a hazai védők hibája elegendő volt a sikerhez.
Jók: Hadarics Cs., ill. Bugár, Kertész B., Fodor.
Kőrös Gyula: – Játékosainknak meg kellene végre érteni, hogy a sikerhez több alázat kell.
Soós Imre: – Egy jó csapat otthonából sikerült elhozni a három pontot. Gratulálok a csapatnak.

Győrsövényház–Tét 3–1 (2–0)

Győrsövényház, 150 néző. V.: Böcskei.
Győrsövényház: Pánczél – Bertalan, Körmendi, Rozsos, Németh L., Rácz, Varga, Nagy, Jánó (Soós), Lakatos, Hajszán. Edző: Drobnitsch Tamás.
Tét: Hidi – Fazekas, Teller, Garas, Marics, Kocsis, Gyurasits, Németh B. (Pálfi), Takács, Kincses, Hujber (Limpakter). Edző: Pintér Burus László.
Gsz.: Hajszán (2), Jánó, ill. Limpakter.
Hajszán születésnapi góljainak is köszönhetően első hazai győzelmét szerezte meg a győrsövényházi csapat az alacsony színvonalú mérkőzésen.
Jók: Hajszán, Jánó, Nagy, Varga, ill. senki.
Drobnitsch Tamás: – Végre nyertünk és ezért minden dicséretet megérdemel „megmaradt” csapatunk.
Pintér Burus László: – Köszönöm, elég volt!

ESK-Ménfőcsanak–Győrszent-

iván 3–0 (0–0)


Ménfőcsanak, 300 néző. V.: Egedy.
Ménfőcsanak: Csiszár – Mészáros P., Szabó, Horváth, Ivánfalvi, Mészáros Zs., Bognár, Smuk (Kiss B.), Segovits Z. (Erdély), Szakács (Segovits T.), Kovács. Edző: Tenk Balázs.
Győrszentiván: Pertl – Monozlai, Czuppon P., Czuppon D., Pukler, Bieder, Orbán (Tóth L.), Vollai, Stummer (Miletics), Tóth P., Kulicskó (Németh). Edző: Vida József.
Gsz.: Bognár, Kovács, Segovits T. Kiállítva: Pukler, Monozlai.
A hazai fölény a második félidőben már gólokban is megmutatkozott.
Jók: Mészáros T., Bognár, Kovács, ill. Pertl, Tóth P., Czuppon P., Czuppon D.
Vida József: – Sajnos már a mérkőzés elején kevesen voltunk.
Tenk Balázs: – Elfáradtunk pénteken, szombaton, de vasárnap mégis megérdemelten nyertünk.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bulgária

Magyar-

ország


Szófia, világbajnoki selejtező-mérkőzés, 17 óra (tv:… Tovább olvasom