Kisalföld logö

2017. 12. 15. péntek - Valér 4°C | 8°C Még több cikk.

ÚMVP: egészséges környezet – megbízható élelmiszerek

Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) megvalósítása során elsődleges szempont a vidék fejlődését, az ott élők anyagi jólétét, a természeti erőforrások és a környezeti értékek védelmét szolgáló támogatások biztosítása.
Az iparszerű mezőgazdaság hatására a vidéki népesség egy része munka nélkül maradt, tömegesen a városokba vándorolt. A hagyományos, természetközeli növénytermesztés, az extenzív állattartás visszaszorult, a klasszikus paraszti életforma csaknem feledésbe merült.

A kőolajalapú gazdaság alkonyán viszont világszerte új energiaforrások bevezetését kellett megfontolniuk a kormányoknak, így a környezetvédelem, természeti erőforrásaink fenntartható hasznosítása került előtérbe. A környezettudatosság következtében a fogyasztói szokások is megváltoztak, hiszen a közvélemény mára számos okot felsorakoztatva elutasítja a génmódosított élelmiszerek előállítását.

Magyarország területének több mint 63 százaléka mezőgazdasági, a termőterület aránya pedig 83 százalék. Az ÚMVP fontos részét képező agrár-környezetgazdálkodás, azaz a fenntartható, környezetbarát gazdálkodási gyakorlat elterjesztése egyensúlyt teremt a természetvédelem, a mezőgazdaság és a vidékfejlesztés között.


Az ÚMVP keretében júniusban induló agrár-környezetgazdálkodási támogatások a következő válaszokat adják a hazánkat érintő különböző térségek adottságainak megfelelő, ahhoz igazodó fenntartható mezőgazdasági földhasználat kialakítására.

A talajvédelmi célok megvalósulásához az erózióvédelem kerül a középpontba. A támogatás feladata a víz és a szél okozta talajerózió csökkentése, a talajminőség fenntartása, valamint a levegő- és vízszennyezés csökkentése.

A hagyományos, extenzív állattartás visszaszorult.
A hagyományos, extenzív állattartás visszaszorult.

A természetvédelmi célok teljesülését célozzák a természetvédelmi, talajvédelmi vagy vízvédelmi szempontból kiemelt, magas természeti értékű területeken megvalósuló programok, amelyek veszélyeztetett madárfajok élőhelyének védelmét is biztosítják.

A biztonságos élelmiszerek előállítását szolgálják a vegyszermentes gazdálkodáson alapuló ökológiai gazdálkodási célprogramok.

A legeltetésen alapuló állattartás hagyományait erősíti a gyepgazdálkodáshoz kapcsolódó támogatási forma, amely kötelezővé teszi a legeltethető állatállományt a célterületen.

A kultúrtörténeti tájkép megőrzését a tanyás gazdálkodás támogatása szolgálja a hagyományos, alacsony ráfordítású, környezetbarát földhasználat érdekében. Készült az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága közreműködésével.

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Dupla súlyadó és négynapos munkahét Bajnai programjában

Az MSZP országos elnöksége kiegészítő javaslatkosarat készít a Bajnai-csomaghoz - írja a… Tovább olvasom