Kisalföld logö

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 19°C Még több cikk.

Ukrán ellenféllel találkozik a DVSC

Az UEFA-kupa első fordulójában a magyar bajnok DVSC az ukrán Sahtar Donyeckkel találkozik. Az első mérkőzésre szeptember 15-én kerül sor Donyeckben, míg a visszavágót két héttel később rendezik.

labdarúgás

Az ukrán bajnokságot hat forduló után százszázalékos teljesítménnyel vezető Sahtar Donyecknek nem örült a piros-fehérek vezetőedzője, Supka Attila. „Más csapatot képzeltünk el a kiemeltek közül ellenfélként, mint az igen jó erőkből álló Donyecket – nyilatkozta az MTI-nek Supka. – Mint közismert, az első mérkőzést idegenben játsszuk, így olyan eredményt kell elérnünk, amivel megmarad az esélyünk a továbbjutás kiharcolására a debreceni visszavágón. Nem lesz könnyű dolgunk!”
A Sahtar Donyeck az elmúlt idényben nyolcaddöntős volt az UEFA-kupában, s a holland AZ Alkmaar búcsúztatta.
A román Mircea Lucescu vezette Sahtar keretében hat brazil labdarúgó is található. Legnevesebb közülük Matuzalem, aki 114 mérkőzést játszott az olasz élvonalban.
A legjobb ereményekkel a csapatból a tréner Lucescu büszkélkedhet. A 60 éves szakember irányításával a román válogatott szerepelt az 1984-es Európa-bajnokságon. Egyaránt kétszer nyert román és török bajnokságot, a Galatasaray csapatával elhódította az európai Szuperkupát, s negyeddöntős volt a Bajnokok Ligájában.
A brazilok mellett horvát, cseh, román, szerb, lengyel, nigériai és török légiósok is találhatók az együttesben, a hazai játékosok szinte valamennyien megfordultak a válogatottban, közülük a legjobb a csatár Andrij Vorobej.
A Sahtar a Debrecenhez hasonlóan kiesett a BL selejtezőjében, az olasz Internazionale gárdájával szemben maradt alul 3–1-es összesítéssel.

A további párosítás

Auxerre (francia)–Levszki (bolgár), Hamburg (német)–FC Köbenhavn (dán), Slavia Praha (cseh)–Cork City (ír), Metalurg Donyeck (ukrán)–PAOK (görög), Dinamo Bucuresti (román)–Everton (angol), MyPa (finn)–Grasshoppers (svájci), Crvena zvezda (szerb)–Braga (portugál), Antwerpen (belga)–Marseille (francia), Leverkusen (német)–CSZKA Szófia (bolgár), CSZKA Moszkva (orosz)–Midtjylland (dán), Setubal (portugál)–Sampdoria (olasz), Sevilla (spanyol)–Mainz (német), Basel (svájci)–Siroki (bosnyák), Feyenoord (holland)–Rapid Bucuresti (román), Hibernian (skót)–Dnipro (ukrán), Rennes (francia)–Osasuna (spanyol), Guimaraes (portugál)–Wisla Kraków (lengyel), Szamara (orosz)–AZ Alkmaar (holland), Stuttgart (német)–Domzale (szlovén), Valerenga (norvég)–Steaua (román), GAK (osztrák)–Strasbourg (francia), Lokomotiv Moszkva (orosz)–

Brann (norvég), Palermo (olasz)–

Famaguszta (ciprusi), Halmstad (svéd)–Sporting (portugál), Middlesbrough (angol)–Xanthi (görög), Maccabi Petah Tikva (izraeli)–Partizan (szerb), Arisz Szaloniki (görög)–Roma (olasz), Besiktas (török)–Malmö (svéd), Litex Lovecs (bolgár)–Genk (belga), Banik Ostrava (cseh)–Herenveen (holland), Hertha BSC (német)–

APOEL (ciprusi), Teplice (cseh)–

Espanyol (spanyol), Monaco (francia)–Willem II (holland), Stavanger (norvég)–Austria Wien (osztrák), Bröndby (dán)–FC Zürich (svájci), Lens (francia)–Groclin (lengyel), Tromsö (norvég)–

Galatasaray (török), Bolton (angol)–Lokomotiv Plovdiv (bolgár), Zenit (orosz)–AEK Athén (görög).

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nehéz aratás után alacsony árak

Hűvös tavaszt követő, rengeteg esőt hozó nyár – ez volt az előzmény, aminek következménye a nagyon nehéz aratás, melyen túl van a megye, noha 250 hektáron még lábon áll a búza. Minden bizonnyal lábon is marad. Az idén 116 ezer hektárról kellett betakarítani a gabonát. A búza aratása a 28. héten kezdődött és a 33. héten fejeződött be lényegében. Tovább olvasom