Kisalföld logö

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 11°C | 21°C Még több cikk.

Újra meghirdették a szanatóriumot

Ismételten értékesítési pályázatot írt ki a Nyugat-Magyarországi Egyetem a soproni gyermekszanatórium értékesítésére. Az ingatlan értékét háromszáznegyven millió forintra becsülik, az ajánlatok beadási határideje január közepe.
Tovább húzódik a soproni egykori gyermekszanatórium eladása. Az elmúlt évben a Nyugat-Magyarországi Egyetem több pályázatot is kiírt, ám eladni mégsem tudták. Herczeg László, az egyetem gazdasági főigazgatója a Kisalföldnek elmondta, az ingatlan jelenlegi becsült értéke mintegy 340 millió forint. A mostani, harmadik kiírásban a pályázónak az eladási ár legalább hetven százalékát kell felajánlania, azaz maximum harminc százalék kedvezmény adható.
– Amennyiben a mostani felhívásunk is sikertelen lesz, kivárunk – folytatta a főigazgató. – Korábban több koncepció is készült az épület hasznosítására. Felmerült, hogy az egyetem hosszú távra bérbe adná egy vállalkozónak és közösen használnák.
Herczeg László hozzátette, az egyetem a befolyt összeget kizárólag fejlesztésre fordítja. A gyermekszanatórium vagyonkezelői jogát az egyetem hat évvel ezelőtt kapta meg az egészségügyi minisztériumtól. Helyette átadták a keszthelyi ingatlanjukat a mai Pannon Egyetem jogelődjének, a Veszprémi Egyetemnek. Az első fejlesztési tervekben még az szerepelt, hogy egy bentlakásos oktatási központot alakítanak ki. Idő közben azonban az egyetemhez került a valamikori gépipari technikum a Bajcsy-Zsilinszky utcában, inkább ezt az épületet újították fel és alakítottak ki benne oktatási helyiségeket és laboratóriumokat.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ön sokszor szedett Algopyrint?

Tovább olvasom