Kisalföld logö

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 11°C | 21°C Még több cikk.

Újabb vonalakat szüntethet meg MÁV

Hetven vonalán nem tudja finanszírozni a személyszállítást a MÁV, a jelenlegi menetrend fenntartásához 41 milliárd forint hiányzik. Ezért akár vonatai egy részének leállítására kényszerülhet a vasúttársaság 2008-ban. Leépítésről vagy terven felüli költség-emelésről nincs döntés.
Öt változatban vizsgálja a közlekedési tárca a MÁV 2008-as menetrendjének tervét. Az alternatívák közül kettő számol azzal, hogy a költségvetés és konvergenciaprogram kereteit meghaladó támogatással közlekedteti a vonalát. Három tervezet azonban a megszabott finanszírozási keretek meghagyása miatt forgalomszüneteltetést rendel el a vasútvonalak csaknem felére.

A leginkább favorizált változat szerint (C-változat) a mostani menetrend fenntartásához 131 milliárd állami kötségtérítés volna szükséges 2008-ban a MÁV Startnak (az állami vasút július elején megalakuló személyszállító cégének). Ebből az összegből jövőre – csakúgy mint idén – 1,18 millió vonatot közlekedtetne. A tervezet költségvetése azonban 41 milliárd forinttal lépi túl a vasúti személyszállításra meghatározott keretet.

Az öt változat közül egyébként van olyan, amely szárnyvonal megszüntetéssel és van olyan, amelyik a járatok bővítésével számol. Az utóbbi menetrendváltozat (D-változat) költségszempontból gyászos eredményt hozott. A legszerényebb költségigényű változat (A-változat) a tavaly bezárt 14 vasútvonal után további 70-en szüntetné meg a személyszállítást és ritkítaná a vonatokat. Ez a Budapest-Hegyeshalom vonalon például azt jelentené, hogy az InterCity és a nemzetközi vonatok kivételével az összes személyvonat-járat megszűnne.

A B-változat a MÁV Start 90 milliárd forintos költségvetésével számol 2008-ban is. Az állami vasútnak ennél a változatnál is le kellene állítani a személyszállítást a kiválasztott vonalakon, és itt is változna menetrend, de több vonat maradna meg, mint az A-változatnál.

Az E-változatban is szó van a 70 vasútvonal személyforgalmának megszüntetéséről, de a megmaradó hálózat menetrendjén már nem változtatna.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Európa lakossága a legidősebb a világon

Ezen a kontinensen az emberek 21 százaléka 60 évesnél idősebb. A jelenlegi születési tendenciák… Tovább olvasom