Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 4°C

Újabb autópálya-építést jelentett be Orbán

Autópálya-építést, strandfürdő-, és várrekonstrukciót, valamint más, Miskolc fejlődését ígérő beruházásokat jelentett be Orbán Viktor Magyarország negyedik legnépesebb városában.
Autópálya épül Miskolc és Kassa között, folytatódik a miskolctapolcai strandfürdő fejlesztése, miként a diósgyőri váré is, és ezer hektáros iparterületet alakítanak ki a borsodi megyeszékhelyen - ezt mondta egyebek mellett Orbán Viktor kormányfő a miskolci Városházán tartott sajtótájékoztatóján, kedden.

A Modern városok program keretében Borsod-Abaúj-Zemplén megye székhelyén a kormányfő Kriza Ákos (Fidesz-KDNP) miskolci polgármesterrel a sajtótájékoztató előtt együttműködési megállapodást írt alá.

A polgármester azt mondta: öt pilléren nyugszik a kormány és a miskolci önkormányzat által között szerződés. Ez tartalmazza a Miskolc-Kassa "gazdasági tengely megerősítését", a két város közötti autópálya magyarországi szakaszának megépítését, a tapolcai strand fejlesztésének második ütemét, a diósgyőri vár rekonstrukciójának befejezését, egy új iparterület kialakítását, a korábban megkezdett digitális program folytatását, a kutatás-fejlesztés, innováció megerősítését, a duális képzés kiterjesztését.

Kriza Ákos hangoztatta: Miskolcon mindaz teljesül, amit megígértek az elmúlt évi választásokon, "és ma is olyan vállalásokat tettünk, amit biztosan betartunk".

Orbán Viktor azt mondta: eredményes tárgyaláson vannak túl, ennek a szerződésnek a hátterét az ország általános gazdasági fejlődése és a gazdaság növekedése adja.

Felidézte: öt évvel ezelőtt Magyarország olyan állapotban volt, amiből "könnyedén Görögországban találhattuk volna magunkat; onnan indultunk el, és jutottunk ide, hogy ilyen megállapodást írhattunk alá".

Emlékeztetett arra, hogy mind a huszonhárom megyei jogú várossal köt ilyen szerződést a kormány.

A miskolci szerződés részleteiről szólva közölte: a Miskolc-Kassa eurorégióban mintegy egymillión élnek, a két város közötti autópálya megépítése régóta várat magára. A sztráda Kassától az országhatárig már elkészült, most Miskolctól kell megkezdeni az építkezést, a kivitelezés várhatóan 2018-2019-re elkészül, a kormány 150 milliárd forintot fordít a beruházásra.

Közölte: egy gyors és hatékony városüzemeltetési rendszer kiépítésében is segít a kormány, ez azt jelenti, hogy az emberek számára olcsóbbá és gyorsabbá teszi a városi szolgáltatásokat, "Miskolc mintavárosként szerepel a kormány programjában". Arról is beszélt, hogy a városban működő intelligens kamerarendszert bővítik, jelenleg 150 kamera működik, ezt legalább 500-ra, de lehet, hogy 600-ra emelik, mert a közbiztonság kiemelt feladat.

Elmondta azt is Orbán Viktor, hogy az ezer hektáros új miskolci iparterület - amely Magyarország egyik legnagyobb ilyen létesítménye lesz - kialakításához a kormány jelentős támogatást nyújt.

Ebben az ipari központban számos vállalkozás telepedhet le, több ezer új munkahelyet teremtve, és elérhetővé válhat Miskolcon is a teljes foglalkoztatás - tette hozzá a miniszterelnök.

Miskolctapolca fejlesztéséről szólva azt mondta a kormányfő: a strand első ütemének beruházását hárommilliárd forinttal támogatta az állam, a további fejlesztésekhez pedig öt milliárd forintot biztosít.

A diósgyőri vár rekonstrukciója és a hozzá kapcsolódó fejlesztések is folytatódnak, a hatmilliárd forintos beruházáshoz, ebből 4,5 milliárd forintot az állam áll - mondta Orbán Viktor.

Végezetül arról szólt: a cél az, hogy ezekben az években, ebben a kormányzati ciklusban mindenki léphessen egyet előre, ezek a beruházások itt és máshol is komoly lépések.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kisiklott egy villamos a ferencvárosi kocsiszín előtt

Egy kocsiszínbe beálló villamos siklott ki, így vélhetően nem voltak a szerelvényen utasok. Tovább olvasom