Kisalföld logö

2017. 03. 24. péntek - Gábor, Karina 5°C | 16°C Még több cikk.

Új védművek 65 kilométeren

Mintegy 65 kilométeren lenne szükség a Duna Rajkától Dömösig tartó 150 kilométeres szakaszán új védművek építésére vagy a régiek fejlesztésére – mondta az Észak-dunántúli Területi Vízgazdálkodási Tanács ülését követően Tatabányán a tanács titkára.
– A mostani összegzésbe bekerült az önkormányzati védművek tervezését szolgáló műszaki tartalom is. Szeretnénk, ha úgy készülnének el az árvízvédelmi nagyprojekt tervei, hogy az ország a megvalósításra eredményesen pályázhasson 2007-től 2013-ig az Európai Közösségnél – közölte az ülés után Sütheő László. – Komárom-Esztergom megyében a táti árvízvédelmi munkák második üteme áll a legközelebb a megvalósuláshoz – mutatott rá a szakember. Az engedélyes tervek már elkészültek, csak a források hiányoznak az únyi és a kenyérmezei patakok gátjainak megépítéséhez. A hiányzó védművek miatt márciusban itt komoly védekezésre volt szükség, annak ellenére, hogy 2005 augusztusában adták át azt a 4,7 kilométer hosszú, négymilliárd forintért készült töltést, mely a községet megvédte.
– A Bécs–Budapest vasútvonalon sebességkorlátozást és az egyik sínpár lezárását kellett bevezetni márciusban, mert a Komárom–Almásfüzitő közötti szakaszon a vasúti töltés védi a víztől a mögötte lévő területet. Itt a vasútvonal védelmére 4,6 kilométeren épülne új gát, illetve a meglévőket nyolc kilométeren megerősítenék – tette hozzá. – A tervekbe az Esztergom belvárosában lévő gátak fejlesztése és a prímás-szigeti új védvonal kiépítése mellett bekerült a pilismaróti üdülőterület védelme is, ahonnan tavasszal ki kellett telepíteni az állandó lakosokat.
Győr-Moson-Sopron megyében a Mosoni-Duna melletti töltések 38 kilométeres hosszúságban történő megerősítése lenne a legnagyobb beruházás, amivel a folyó menti települések és Győr védelme lenne biztosítható. Mecsér és Dunaszentpál községek árvízvédelme érdekében 8,1 km új töltésre van szükség.
– Győr belvárosában az Iparcsatorna melletti gátak akadályozzák a térség fejlesztését, a terület hasznosítását. A város által készíttetett tanulmánytervben szereplő egyik elképzelés szerint a csatornából árvízi kapuval ki lehetne zárni az emelkedő vizet, majd el lehetne bontani a négy kilométer hosszú töltést – mondta a szakember. – A tervekben szerepel a Duna árvízleeresztő képességének javítása. Főleg Szap és Gönyű között vonulna le alacsonyabb szinten az árhullám, ha megfelelő területhasználattal javítanák az árvízi levezetőképességet, ugyanis a jelenlegi sűrűn benőtt ártéri erdők jelentősen lassítják a víz áramlását.
Az Észak-dunántúli Területi Vízgazdálkodási Tanács egyhangúlag támogatta a vízügy szakembereinek a Duna-projekt kiegészítésére vonatkozó javaslatait, amelyet a szaktárca fog jóváhagyni – tette hozzá a tanács titkára. (mti)
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mennyibe kerül a ballagás?

Tovább olvasom