Kisalföld logö

2018. 02. 25. vasárnap - Géza -11°C | -2°C Még több cikk.

Új tartalékos haderő jön létre

Az Országgyűlés hétfőn elfogadta a Magyar Honvédség új tartalékos rendszerét kialakító törvénymódosítást; a változtatás önkéntes jelentkezés alapján teszi lehetővé műveleti és védelmi tartalékosok toborzását, illetve meghatározza a rendkívüli állapot vagy megelőző védelmi helyzet esetén behívható személyek körét.

A Ház a kormánypárti és a jobbikosok képviselők szavazatával hagyta jóvá a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló, illetve az azzal összefüggő törvények módosítását. Az MSZP és az LMP frakciója nemmel voksolt. A honatyák ezután a honvédség létszámáról szóló országgyűlési határozatot is módosították, így a jövőben összesen 8 ezer önkéntes tölthet be tartalékos státuszt.

A honvédség új tartalékos rendszere két pillérre épül. Az önkéntesség alapján szervezett védelmi és műveleti tartalék feladata a hadkiegészítés zavartalanságának biztosítása, míg a kiképzett tartalékosok - a potenciálisan hadkötelesként nyilvántartott személyekhez hasonlóan - csak rendkívüli állapot vagy megelőző védelmi helyzet idején, a hadkötelezettség bevezetését követően teljesíthetnek tényleges katonai szolgálatot.

Az önkéntes rendszeren belül a műveleti tartalékosnak jelentkezők rendelkezésre állási díj ellenében vállalják, hogy behívásukat követően tényleges katonai szolgálatot teljesítenek. A védelmi tartalékos ugyanakkor katonai esküjét követően határozatlan idejű szerződésben vállalja, hogy közreműködik a honvédség feladatainak; díjazásra abban az esetben jogosult, amennyiben békeidőben nem a szerződésében meghatározott alapfeladat ellátását követelik meg tőle.

A törvény kimondja még, hogy az önkéntes tartalékos a honvédség érdekében végzett tevékenysége során a rendelkezésre állás időszakában is egyenruhát viselhet, ezzel is kifejezve a honvédséghez tartozását.

Az Országgyűlés meghatározta továbbá, hogy a kiképzett tartalékosok állományába a korábban hivatásos, szerződéses vagy önkéntes tartalékos szolgálatot teljesített férfiak tartozhatnak, akiknek hadkötelezettsége a hivatásos katonai szolgálat felső korhatáráig áll fenn.
A jogszabály tartalmazza, hogy a honvéd tisztjelöltek kiképzésére létrejön a Ludovika Zászlóalj, amely a jövőben az általános szabályok szerint tarthat fenn haditechnikai eszközöket és anyagokat a kiképzés gyakorlati részének biztosításához.

A törvénymódosítás a fentiek mellett a honvédség feladatkörébe utalja a "magyar állam folytonosságát és függetlenségét megtestesítő ereklye", a Szent Korona és a hozzá tartozó jelvények teljes körű, illetve egyes kijelölt létesítmények protokolláris jellegű őrzését is.

Olvasóink írták

  • 4. Csetneky 2010. december 21. 18:27
    „1. Boli

    Ha jól emlékszem, a kötelező sorkatonaságot Mszp-Szdsz kormány törölte el. Azóta van ám csak igazán sok "tápos"!”
  • 3. fióka 2010. december 21. 15:38
    „nem nem itt más van a háttérben ami sajnos nagyobb volumenű mint a haza védelme mégpedig,hogy a korrupt kormányunknak legyen kit majd kivezényelni amikor az embereken már minden jogát a sárba tiposták és kivonulnak az utcákra.A történelem megismétli önmagát.”
  • 2. Losba 2010. december 21. 14:20
    „Azok akik eddig biztonsági cégek alkalmazottaiként "védték" a laktanyákat - holnaptól a "a hadkiegészítés zavartalanságának biztosítása, érdekében" önkéntes katonák.:)))))
    ..megint a sz..nak egy pofon.”
  • 1. Boli 2010. december 20. 22:06
    „Ha valakinek nem volt elég a 18 hónap, menjen! Ja, hogy a narancsos elvtársak light-os előkészítős és lógós táposok voltak... De "pofázni" jólesik legalább nekik.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Előzetesben a kábítószert előállító magyar-ukrán páros

Előzetes letartóztatásba helyeztek egy magyar férfit és egy ukrán nőt, akiknél nagyobb mennyiségű kábítószert találtak. A bíróság indokolása szerint a páros férfi tagja egy bérelt garázsban kábítószert állított elő, és forgalomba akarta hozni. Tovább olvasom