Kisalföld logö

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 13°C | 27°C Még több cikk.

Új ösztöndíjprogramot hirdetnek gyermekorvos-jelölteknek

A gyermekorvos-jelöltek számára meghirdeti a Méhes Károly ösztöndíjprogramot az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
Idén a szakorvosjelölteknek szóló Markusovszky és a szakgyógyszerész-jelölteknek szóló Than Károly ösztöndíjprogramok mellett a gyermekorvos-jelöltek számára meghirdeti a Méhes Károly ösztöndíjprogramot az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Ezt Balog Zoltán, a tárca vezetője és Szócska Miklós egészségügyi államtitkár jelentette be sajtótájékoztatón Budapesten, a Szent Imre Kórházban, amely ebben az évben nyerte el az "Oktató kórház" címet.

Balog Zoltán kiemelte: a jövő évben több mint 50 milliárd forintnyi új forrást szeretnének teremteni, ami elsősorban az orvosok, illetve a gyógyítószemélyzet itthon maradását, illetve fizetésemelését szolgálja. Ezen belül "apró kezdeményezésnek" tűnik, de idén is folytatják a fiatal orvosjelöltek anyagi körülményeinek javítását és itthon maradását szolgáló eddig meghirdetett támogatási programokat, sőt az idén a házi gyermekorvosok számára egy új ösztöndíjprogramot hirdetnek meg.

A miniszter azt mondta: a három program összesen 624 millió forintból valósulhat meg. Ebből a Markusovszky Lajos ösztöndíjra 558 millió, a Than Károlyra 18 millió jut, a Méhes Károly ösztöndíjprogramban 48 millió forintos keretből támogatják az orvosjelölteket.

Balog Zoltán elmondta: a programban résztvevő szakorvos-, illetve szakgyógyszerész-jelöltek havi nettó 100 ezer, míg a gyermekorvos-jelöltek havi nettó 200 ezer forintos támogatásban részesülnek, amennyiben vállalják, hogy a program végeztével is legalább annyi ideig ugyanott dolgoznak majd, ameddig a támogatást kapták, továbbá vállalják, hogy nem fogadnak el hálapénzt. Balog Zoltán azt mondta: a házi gyermekorvosok dupla díjazásának célja, hogy azokba a körzetekbe vonzzák őket, amelyek már régóta betöltetlenek.

Szócska Miklós ugyanis elmondta: jelenleg az országban 36 betöltetlen házi gyermekorvosi praxis van, melyekből 24 tartósan betöltetlen. A házi gyermekorvosok átlagéletkora 57 év, ezért kiemelt figyelmet kell fordítaniuk az utánpótlásra. Azt remélik, hogy a 20 fős létszámú programnak komoly hatása lesz. Az államtitkár arra is kitért, hogy mint mindig, most is igyekeznek "több legyet ütni egy csapásra".

Ezekkel a hozzájárulásokkal egyrészt igyekeznek betöltetni a házi gyermekorvosi körzeteket, továbbá nem utolsó sorban megpróbálják az egészségügy egy másik komoly problémáját, a paraszolvenciát is felszámolni. Megjegyezte továbbá, hogy a mentori díjazás megemelt forrása is ott van az intézményekben, vagyis nemcsak a rezidensekre, hanem az őket oktató orvoskollégákra is odafigyelnek. Szócska Miklós kiemelte: a tavalyi ösztöndíjakra túljelentkezés volt, 207-en már nem fértek be a programokba.

Az államtitkár szólt arról is, hogy idén jó eséllyel a Magyar Rezidens Szövetséggel együtt fogják toborozni a jelölteket, ez is jelzi, hogy az ágazatvezetés és a rezidensek között már béke van. A pályázati felhívások péntektől olvashatók az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal (EEKH) honlapján, az www.eekh.hu oldalon. A pályázatokat folyamatosan, 2012. december 15-ig lehet benyújtani.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pedagógusok sztrájkbizottsága: kedden lesz az első egyeztető tárgyalás

A kormány az egyeztetésre korábban Balog Zoltánt, az emberi erőforrások miniszterét jelölte ki. Tovább olvasom