Kisalföld logö

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 8°C | 19°C Még több cikk.

Új orvos szakértőt rendelnek ki a Zsanett-ügyben

Az ügyészség helyt adott több olyan panasznak, amelyet a gyanú szerint rendőrök által megerőszakolt lány, E.Zsanett ügyvédje nyújtott be. Hivatalosan is felkérték azt a szakértőt, akit az ügyvéd javasolt, és aki az eddigi hivatalos álláspontnak ellentmondó véleményre jutott.
Az ügyészség a Múzeum körúti erőszak ügyében szakvélemény készítésére kéri fel azt az orvos szakértőt, akit a gyanú szerint rendőrök által megerőszakolt lány, E. Zsanett ügyvédje javasolt. A Fővárosi Főügyészség szóvivője, Morvai Attila a döntést azzal indokolta, hogy bár az ügyészség által korábban kirendelt szakértő egyértelmű véleményt fogalmazott meg, a sértett jogi képviselője által felkért szakértő, ugyanazt vizsgálva, merőben más következtetésre jutott.

Ezért határozott úgy az ügyészség, hogy hivatalosan is kirendelik a sértett jogi képviselője által felkért szakértőt. A kirendelt szakértőnek augusztus 25-ig kell szakvéleményét elkészítenie. A kérdésre, hogy mi történik akkor, ha a két szakértői vélemény továbbra sem egybehangzó, a szóvivő azt mondta: ilyen esetben egy harmadik szakvéleménnyel oldják fel az ellentmondást.

Az orvos elmondása alapján azonban - állítja az új szakvélemény - az állapítható meg, hogy a sérülések keletkezhettek május 4-én, és azokat hátulról elkövetett erőszak is okozhatta. Az ügyészség által eredetileg kirendelt szakértő a nőgyógyász elmondásából arra következtetett, hogy a sérülések jóval korábbiak, akár két héttel az állítólagos erőszak előtt is keletkezhettek.

Tuza Péter korábban két másik indítványt is tett: az egyikben új hemogenetikus-szakértő kirendelését, a másikban a lány május 4-én, vagyis a feljelentésbeli bűncselekmény napján viselt póthajának vizsgálatát és három tanú meghallgatását indítványozta. A két indítványt még július első felében elutasította a Budapesti Nyomozó Ügyészség. Ezt követően az ügyvéd panaszt nyújtott be az elutasító döntések ellen a Fővárosi Főügyészséghez.

Morvai Attila a panaszokkal kapcsolatban hétfőn azt mondta, hogy az újabb hemogenetikus-szakértő kirendelésére vonatkozó elutasító döntést a Fővárosi Főügyészség is osztotta, ugyanakkor a másik indítvány ügyében a sértett indítványának helyt adott. A lány póthajának vizsgálatára azonban nem DNS-szakértőt, hanem nyomszakértőt rendelt ki. A sértett jogi képviselője korábban azért kérte a lány póthajának vizsgálatát, hogy azt vessék össze a rendőrök autójában talált hajszálakkal.

A jogi képviselő kérte három tanú meghallgatását is, akiknek a vallomásaival azt kívánja igazolni, hogy a sértetten május 4-ét megelőzően nem voltak sérülések. A Fővárosi Főügyészség ennek is helyt adott - közölte Morvai Attila.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ételmérgezés történt a Hungaroringen

15 ember került a budapesti Szent László kórházba. A kórház ügyeletes orvosa elmondta, hogy… Tovább olvasom