Kisalföld logö

2017. 05. 23. kedd - Dezső 14°C | 24°C Még több cikk.

Új menetrend: Budapest és Hegyeshalom között sűrít a MÁV

A Nyugat-Dunántúlon bővítette az ütemes menetrend szerint közlekedő vonatok számát, s csúcsidőben sűrítette a Budapest-Hegyeshalom közötti járatokat a MÁV új menedrendjében.

Az új vasúti menetrend egyes szakaszokon jobb kínálatot ad az eddiginél, ugyanakkor 29,5 vonalszakaszon szünetel a személyforgalom - hangsúlyozta Balogh-Fazekas Anita, a MÁV-START Zrt. szóvivője hétfőn az MTI-nek.

A jövő évi vasúti menetrend 2009. december 13-án lép hatályba és 2010. december 12-éig érvényes.

A szóvivő kiemelte: Baja és Szekszárd térségében naponta közlekedik majd a Gemenc InterCity, amely eddig csak hétvégenként járt.
Új szolgáltatásként bevezetik az InterRégió vonatokat, amelyek összeköttetést biztosítanak az InterCity vonatokhoz.

A Balaton déli partján 2 óránként járó vonatokkal, úgynevezett ütemes menetrendet vezetnek be egész évre, ezt az üdülőszezonban további gyorsjáratok egészítik ki.

Megerősítik a budapesti elővárosi vasúti forgalmat, például munkanapokon egész évben fél óránként közlekednek az elővárosi vonatok Budapest és Martonvásár, Budapest és Vác, valamint Budapest és Monor között.

Pécs és Budapest között Tubes néven új InterCity járatot állítanak forgalomban a meglévők mellé, így ezen a szakaszon továbbra is 2 órás ütemes menetrend szerint járnak majd az InterCity vonatok.

A Nyugat-Dunántúlon bővítik az ütemes menetrend szerint közlekedő vonatok számát, például két óránként járnak majd a vonatok Budapest-Veszprém-Zalaegerszeg, Budapest-Szombathely között, és csúcsidőben sűrítik a Budapest-Hegyeshalom közötti járatokat.

A nemzetközi forgalomban a Budapest-Bécs-München a railjet-vonatok kétóránként indulnak, és az eddigi három vonatpár helyett hét közlekedik majd. A Budapest-Zürich vonalon hálókocsikkal egészítik ki a járatokat, a Romániába közlekedő járatoknál pedig az új üzletpolitikai kedvezmények hatására csökkenhetnek a vasúti jegyárak.

Balogh Fazekas Anita hangsúlyozta, hogy a MÁV-START honlapján, az Elvira menetrendi keresőben már most követhető a járatok közlekedése. A jövő évi vasúti menetrend a MÁV-START honlapján olvasható, nyomtatott formában is hamarosan kapható lesz a pénztárakban.

A Volán a jövő héten hozza nyilvánosságra a 2010. évi menetrendi változásokat.

Olvasóink írták

  • 6. RickCartman 2009. november 30. 22:47
    „magánügy,magánvélemény mint mindenkié: engem csak a RailJet érdekel...az pedig szuper, kifizetem a pótjegyet, hátradőlök, és huss Pestig...Bécs felé meg eddig is könnyű volt közlekedni,ismétlem, magányvélemény, de én elégedett vagyok,a többi pedig(finoman szólva) nem igazán érint”
  • 5. miracle 2009. november 30. 21:29
    „Hát amilyen időben a MÁV (pontosabban a minisztérium, mint megrendelő) ki szokta nyögni, hogy mi lesz végleges a menetrendben, egyáltalán hol (nem) lesz vonatközlekedés, nem is csodálom, hogy nem szokott passzolni a kettő. Gondolom a Volán sem november elején szokott nekiállni a sajátjának és nem is 3 nap elkészíteni, meg kinyomtatni azt sem.”
  • 4. mlac 2009. november 30. 20:42
    „Legfontosabb változás, hogy ezután pl. a RAILJET is megáll Óváron, a volán ismét hozza a formáját, mivel ezekhez a vonatokhoz nem tervezett be helyi járati csatlakozást, ráadásul szerintem, mivel Rajka és Hegyeshalom között megszűnik a vonatközlekedés, az lenne a minimum, hogy sűrítik és a vasútállomásra teszik ki a Rajka felől érkező járatok végállomását!”
  • 3. miracle 2009. november 30. 20:13
    „De.
    http://www.mav-start.hu/res/legfontosabb_valtozasok4.pdf
    http://www.mav-start.hu/res/vasutvonalankenti_bontas5.pdf
    Itt meg teljes:
    http://www.mav-start.hu/res/2009_2010_e_book.pdf”
  • 2. rivotril2mg 2009. november 30. 20:05
    „nem lehet valahol meglesni a változásokat?”
  • 1. miracle 2009. november 30. 17:29
    „"A jövő évi vasúti menetrend 2009. december 13-án lép hatályba és 2010. december 12-éig érvényes."
    Helyett december 11-ig...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fölényesen nyert az ˝édesanya˝

A www.szoszavazo.hu-ra érkezett vélemények alapján az ˝édesanya˝ nyert a szép magyar szavak játékos… Tovább olvasom