Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 8°C

Új helyszínen a Nyíregyházi Nyáresték szombati nyitó kiállítása

Új helyszínen rendezik meg a Nyíregyházi nyáresték 2010 elnevezésű kulturális rendezvénysorozat nyitó kiállítását szombat este.

A nyíregyházi szabadtéri színpad rózsakertje helyett - az időjárás szeszélyessége miatt - a Jósa András Múzeumban láthatja a közönség azt az egyedülálló tárlatot, amelyen színészek, zenészek és médiaszemélyiségek alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők - mondta a színész-cégvezető.

Hozzátette: a kiállítás megnyitásának időpontja változatlan: 20:30. A tárlaton bemutatják két egykori színészóriás, Agárdy Gábor és Darvas Iván ikonjait, illetve karikatúráit, valamint Verebes István, Bárány Frigyes, Szabó Győző, Szabó Sipos Barnabás, Till Attila, Boros Lajos, Ágnes Vanila, Póka Balázs, Tabáni István, továbbá a Quimby együttes három tagja, Kiss Tibor, Kárpáti József és Mikuli Ferenc is bemutatja képzőművészeti alkotásait.

A kiállítás megnyitása után a szabadtéri színpadon a Nyíregyházi Nyáresték nyitó színházi előadását rendezik meg 21:00 órától: a Szegedi Kortárs Balett Carmina Burana előadását láthatják az érdeklődők. A Csongrád megyei társulat a világ több országában, Finnországtól Spanyolországon és Izraelen keresztül Mexikóig számos helyen aratott korábban nagy sikert.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Több száz házat tett tönkre a vihar Bánrévén és környékén

Tyúktojás és teniszlabda nagyságú jég is esett szombat délután a Borsod megyei Bánrévén, és a… Tovább olvasom