Kisalföld logö

2017. 01. 19. csütörtök - Sára, Márió -8°C | -1°C

Új esküje lehet az ügyvédeknek: a titoktartást is a szövegbe foglalják

Új szöveggel tehetnének esküt a jövőben az ügyvédek, amelyben már a titoktartási kötelezettségre is utalnak.
Új szöveggel tehetnének esküt a jövőben az ügyvédek, amelyben már a titoktartási kötelezettségre is utalnak - erről az alkotmányügyi bizottság nyújtott be bizottsági módosító javaslatot az egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáról szóló előterjesztéshez.

A testület ülésén Répássy Róbert igazságügyi államtitkár kezdeményezte a bizottsági módosító javaslat benyújtását, amelyet egyhangúan támogattak a képviselők.

A javaslat az ügyvédi törvényt módosítaná és új esküszöveget állapítana meg. Eszerint az ügyvédek arra tennének esküt, hogy Magyarországhoz és annak alaptörvényéhez hűek lesznek, jogszabályait megtartják, szakmai kötelességeiket lelkiismeretesen, legjobb tudásuk szerint ügyfelük érdekében teljesítik, és az ennek során tudomásukra jutott titkot megőrzik.

Répássy Róbert utalt arra, hogy még a nyáron készítették el a javaslatot, majd közigazgatási egyeztetést folytattak az ügyben. Jelezte, hogy az ügyvédi kamara támogatja a javaslatot.

Legutóbb 2011 decemberében módosította az Országgyűlés az eskü szövegét, amelyet azonban kifogásolt a Magyar Ügyvédi Kamara. Míg a korábbi eskü szövege szerint az újdonsült ügyvéd arra tett fogadalmat, hogy hivatását ügyfele érdekében, a Magyar Köztársaság Alkotmánya és jogszabályai szerint lelkiismeretesen gyakorolja, és az ennek során tudomására jutott titkot megőrzi, addig a 2012 januárjában hatályba lépett új szöveg szerint Magyarországhoz és annak Alaptörvényéhez hű lesz, jogszabályait megtartja és másokkal is megtartatja, tisztségét a magyar nemzet javára gyakorolja, és szakmai kötelességeit lelkiismeretesen, legjobb tudása szerint, ügyfele érdekében eljárva teljesíti.

Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke idén februárban tett nyilatkozatában azt emelte ki, hogy a titoktartási kötelezettség továbbra is köti az ügyvédeket, hiszen az ügyvédi törvény azt jelenleg is rögzíti, ám mégis visszás ennek kikerülése az eskü szövegéből, mint ahogy számos zavar forrása lehet a "nemzet javára" fordulat is, hiszen ez nehezen értelmezhető minden olyan helyzetben, amikor egy jogász valakit a magyar állammal, vagy állami szervvel szembeni eljárásban képvisel, márpedig ilyenek az adóperek, de általában a közigazgatási perek, sőt a büntetőeljárások túlnyomó többsége is.

Szabó Máté ombudsman áprilisban a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnál vetette fel a törvénymódosítás lehetőségét, mert szerinte nem jogállami az ügyvédi eskü új szövege.
Az igazságügyi tárca nyáron hozta nyilvánosságra az ügyvédi törvény módosítására vonatkozó előterjesztését, amely többek között az eskü szövegén is módosított.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csökken az üzemenyagok ára

Csökkenti szerdán az üzemanyagok nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt., a héten a 95-ös benzin ára 3, a… Tovább olvasom