Kisalföld logö

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 19°C | 30°C Még több cikk.

Új államtitkárt állít rá a kormány a jogi szakvizsgák vizsgálatára

Vízkelety Mariann, az Igazságügyi Minisztérium új, igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkára a szakvizsgarendszer átvilágítása után javaslatot tesz majd a kormánynak.
Vízkelety Mariann felelősségi körébe tartozik az igazságszolgáltatásba vetett közbizalom erősítése, ami magában foglalja a kapcsolattartást a bíróságokkal, az ügyvédséggel, a közjegyzőkkel és az ügyészséggel - mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter.

Az új államtitkár vizsgálja majd, hogy a jogászképzésnek milyen a színvonala, milyen problémák merülhetnek fel a képzés területén. A jogi szakvizsga kérdését is vizsgálni fogja, és javaslatot tesz majd a kormány számára. A kormány elő kerül majd a jogászképzés átvilágításának eredménye is. Ezt korábban mint miniszteri biztos már elvégezte Vízkelety Mariann - említette meg a tárcavezető.

Az új államtitkár hatáskörébe nem tartozik majd bele a bírósági végrehajtókkal és az igazságügyi szakértőkkel kapcsolatos feladatkör, ezek a közigazgatási államtitkárhoz kerülnek.

Vízkelety Mariann korábban ügyvédként, majd bíróként dolgozott. Később a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkára lett, utána pedig a Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyettese volt - tette hozzá Trócsányi László. A miniszter felidézte, hogy az előző államtitkár, Patyi Gergely lemondott.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Másodfokon is veszített az FHB Bank az állammal szemben

A Fővárosi Ítélőtábla kedden jogerősen elutasította az FHB Kereskedelmi Bank keresetét, amelyben az… Tovább olvasom